nb1.hu

Visszatérhet az Újpest csatára a válogatott szünet után

Budapest – Perovic a lila-fehér tábor miatt otthon érezte magát a Groupamában.

Az Újpest támadója, Mihailo Perovics a montenegrói válogatott színeiben még márciusban a Grúzia elleni U19-es mérkőzés alkalmával egy rossz lépést követően keresztszalag szakadást szenvedett. A 19 éves csatár lábát április elején műtötték Belgiumban, a rehabilitációja lassan véget ér.

 

A tehetséges támadó az Újpest honlapjának nyilatkozott a visszatérésről, és értékelte csapata eddigi szereplését.

 

– Hogy áll a felépülésed, mikor láthatunk ismét a pályán?

– Szinte százszázalékos állapotban vagyok, ezért már futó, erősítő és labdás gyakorlatokat is végzek. Még három hétre van szükségem a teljes felépüléshez, ami azt jelenti, hogy reményeim szerint a válogatott szünet után akár pályára is léphetek.

 

– Túl vagyunk a bajnokság első körén, hogy értékeled az eddig látottakat?

– Voltak jó mérkőzéseink és rosszabbak is, de alapvetően elégedett vagyok a mutatott játékunkkal. Úgy gondolom, ha a hullámvölgyeket kisimítjuk, akkor sokkal jobb teljesítményre leszünk képesek.

 

– A tizenegyedik fordulóban rendezték az első derbit a szezonban. Milyen volt kívülről szemlélve?

– Kint voltam a stadionban, így személyesen is tanúja lehettem annak, milyen nagyszerű szurkolóink vannak. Fantasztikus hangulatot varázsoltak a Groupama Arénába, szinte otthon éreztem magam. Három egy után kicsit hátradőltünk, emiatt kicsúszott a kezünkből a győzelem. Sajnáltam, hogy így alakult a meccs végeredménye, de bízom a jó folytatásban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC