NB2 logó
NB3 logó
ÚjpestHonvédNebojsa Vignjevics

Vignjevics elárulta, miért nem tud nyerni az Újpest

Simon Zoltán - 2017. augusztus 13. vasárnap 17:45
Budapest – Más értékelési rendszerben a lilák nyertek volna.
Kép forrása: Újpest

Ha a labdarúgás pontozásos sportág lenne, akkor az Újpest nyert volna szombaton, Kispesten. Erik van der Meer, a hazaiak szakvezetője is elismerte a lefújás után, hogy a lila-fehérek játszották jobban a focit.

 

Az Újpest vezetett, sok helyzete volt, ám csak egyszer talált a kapuba. És ez volt a nagyobb gond, nem az, hogy a hazaiak végül szereztek kettőt.

 

„Jól kezdtük a mérkőzést, megszereztük a vezetést, és több ígéretes lehetőségünk is akadt. Akár kettő gólt is lőhettünk volna az első játékrészben. A középpályánk jól mozgott, stabil volt. Akadt több olyan szabadrúgásunk, amiből veszélyes helyzetet tudtunk kialakítani. A második félidőben a Honvéd taktikát váltott, mi ezt nem tudtunk lekövetni. Sok labdát eladtunk, amik megbosszulták magukat. Kiengedtük az irányítást a kezünkből, és elvesztettük az összecsapást. A fő problémánk, hogy nem tudjuk lezárni azokat a mérkőzéseket, ahol mi szerezzük meg a vezetést. Ebben mindenképpen javulnunk kell a jövőben.” – mondta Nebojsa Vignjevics a lefújás után.

Aranycsapat taktikával nyert a Honvéd - NB1.hu

A tréner szerint a legrosszabb meccsük volt.

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 05. 26. 19:36

Bombariadó volt Kijevben

Kijev - Metróállomások felrobbantásásával fenyegetőztek.
2018. 05. 26. 18:53

Holnap meglehet a bajnok és az első kieső

Magyarország - Jön a 32. forduló.
2018. 05. 26. 18:44

A Hali edzője nem bízik teljesen a Vasas bentmaradásában

Szombathely - A Haladás NB I-es maradhat, a Vasas kieshet.
2018. 05. 26. 17:54

Nagyon tuti videóval hangol a Liverpool

Kijev – Legendák és a szurkolók
2018. 05. 26. 15:17

MTK: Garami József is köszöntötte a bajnokcsapat tagjait

Budapest - Íme, a névsor. Fantasztikus szurkoloktól búcsúztak.
2018. 05. 26. 08:39

Leüthették a játékosok a nem fizető vezetőt, Bekő Balázs fenyegetőzik

Sopron - Gyakorlatilag éheznek a focisták.
2018. 05. 26. 15:25

Megérdemelten verte meg a Paks II a volt NB I-est

Paks - A csapat kilencven százalékát a paksi saját nevelésű játékosok tették ki.
2018. 05. 26. 11:29

Ajka: közbeszólt a válogatott

Ajka - Budapestre kell utazniuk.
2018. 05. 26. 17:48

Motiválás: Puskás is a Real összeállításában

Kijev – Tovább írnák a történelmüket a Liverpool ellen.
2018. 05. 26. 17:18

Londoni magyarok figyelem: Székelyföld- és Kárpátalja válogatottjának nagyon kellene szurkolni

London – Világbajnokság lesz.
2018. 05. 26. 16:23

Nagyon készülnek a fehérvári szurkolók – videó

Székesfehérvár – A polgármester is mozgósít.
2018. 05. 26. 15:06

Real Madrid-Liverpool: a várható kezdőcsapatok

Kijev - Az UEFA tette közzé.
2018. 05. 25. 21:49

Kiállítás két színészkedésért - 5 gól az MTK-Kisvárdán

Budapest - Rangadó volt a javából.
2018. 05. 25. 19:17

MTK-Kisvárda: kezdőcsapatok

Budapest - Hamarosan kezdés.
2018. 05. 25. 21:42

Simán verte a Pápa a Vidit

Pápa - Sima volt.
2018. 05. 25. 19:31

Pakson játszott a Dunaújváros

Paks - 1 gól döntött.
2018. 05. 26. 13:39

Fernando a Fradi ellen is nyerne - videó

Miskolc - Jó hangulatban készülnek a rangadóra.
2018. 05. 26. 13:05

Vérzés lett belőle: Ronaldo szétlőtte az operatőrt - videó

Kijev - Észrevette, elnézést kért, megajándékozta.
2018. 05. 26. 11:08

A Vidi edzője elismerte, megkereste a Partizan

Székesfehérvár - A folytatásról beszélt.
2018. 05. 26. 10:50

BL-döntő: Zidane poénja Kloppról és önmagáról - videó

KIjev - Laza hangulat a sajtótájékoztatón.
2018. 05. 26. 09:41

Ilyen parádés vb-mez ellen hogyan győznek Messiék a vb-n?

Oroszország - Tudjuk, csak külsőség, de hibátlan a dizájn!
2018. 05. 26. 08:53

Előkerült az újpesti bloggerünk: így élte át a kupadöntőt

Budapest - Egy nehéz nap éjszakája az írásának a címe...
2018. 05. 26. 07:27

Szombati focimeccsek: nem lesz NB I

Európa - A Real Madrid, a Liverpool és az UEFA tehet róla.
2018. 05. 25. 23:27

Ha úgy lesz, ahogy Bogdán várja, akkor hatalmas lesz a BL-döntő

Budapest - Jövendölt a Liverpool kapusa.
2018. 05. 25. 22:37

Klopp istenítette Zidane-t, de...

Kijev - A legfontosabb a vagányság.
2018. 05. 25. 22:05

Hatalmas koreográfiát villantott az Ultras MTK a Kisvárda ellen - kép

Budapest - Naná, hogy a visszatérés a téma!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC65
2Ferencvárosi TC62
3Budapest Honvéd44
4DVSC43
5Újpest FC43
6Paksi FC42
7Puskás Akadémia FC39
8Mezőkövesd Zsóry FC37
9Swietelski Haladás35
10DVTK33
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő32
12Vasas FC31
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!