nb1.hu

Vidi: nem mehetnek ki a játékosok a kint szurkoló ultrákhoz

Székesfehérvár – A szurkolásnak a stadionon belül van a helye - Garancsi.

A szurkolók megosztottságát látva a Videoton tulajdonosa, Garancsi István nem tudott felhőtlenül örülni a Haladás elleni gólparádét hozó győzelemnek, de következetesen kitart amellett, hogy aki valóban szereti a Vidit, a lelátóról szurkoljon, és ne a parkolóból – derül ki a klub honlapjának adott nyilatkozatából.

 

„Minden adott volt ahhoz, hogy egy felejthetetlen estét töltsünk el Sóstón. Nagy kár, hogy a közös ünneplés helyett arról kell beszélnünk, hogy kik szurkoltak a lelátón, és kik maradtak inkább a kapun kívül, hogy megint itt a megosztottság, hogy megint olyan helyzetbe kerültünk, amit nem lehet megoldani anélkül, hogy valamelyik félnek ne okozzon érdeksérelmet. Döntésre ugyanakkor mindenképpen szükség van. Nem gondolom, hogy egy futballmérkőzéshez hozzátartozik a stadion melletti szervezett szurkolás. Értem én, hogy az ultrák fel akarják hívni magukra a figyelmet, és az általuk sérelmezett adminisztráció miatt megosztani a szurkolótábort. A játékosaink a lefújás után ki is mentek hozzájuk a parkoló kerítéséhez megköszönni a buzdítást, és kidobálták nekik a mezüket. Én viszont úgy látom, mindenek előtt azoknak a szurkolóknak, családoknak, gyerekeknek kellett volna megköszönni a támogatást, akik a lelátókon szurkoltak. Klubtulajdonosként egyértelműen azon az állásponton vagyok, hogy aki szurkolásával valóban támogatni akarja a csapatot, jöjjön be a stadionon belülre. A meccseknek, a játékosoknak, a szurkolásnak, az ünneplésnek egyaránt a stadionon belül van a helyük. A mi célunk egyértelműen az, hogy jó hangulatban, kulturált körülmények között együtt örülhessünk a sikereknek!” – mondta Garancsi István.

 

(fotó:vidi.hu)

 

A Vidi legnagyobb szervezett szurkolói csoportja, az RBD a stadionon kívül demonstrált, a játékosok pedig kimentek megköszönni nekik a buzdítást a mérkőzést követően, ám a Videoton tulajdonosa szerint ez többet nem fordul elő.

 

„Ez biztosan nem fordul többet elő. Ennél sokkal felelősségteljesebben kell viselkedniük. Nem kárhoztatom őket, mert egy nagyon nehezen kezelhető helyzetbe kerültek. Nekünk viszont, még ha fájdalmas is, de rendeznünk kell ezt a helyzetet. Márpedig az említett dolgoknak a stadionban van a helyük, nem az utcán, téren, parkolóban vagy domboldalon. A Videoton FC játékosai ezért a jövőben nem mennek ki a meccs után a stadionon kívül szurkoló csoportokhoz. A klub, ahogy az elmúlt években, most is mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legkulturáltabb, legszínvonalasabb körülményeket biztosítsa minden olyan szurkoló részére, aki kilátogat a stadionba, együtt örül, vagy olykor együtt szomorkodik a csapattal, velünk éli meg az érzelmek viharát a meccseken. Ezúton is köszönjük a megingathatatlan támogatásukat, lelkesedésüket. A jövőben is azon leszünk, hogy olyan maradandó élményeket tudjunk számukra nyújtani, mint a vasárnapi diadal volt. És nagyon sajnálom, hogy voltak, akik megfosztották magukat ettől az élménytől. A labdarúgásnak egyértelműen szüksége van az olyan szervezett szurkolói csoportokra, mint az RBD. De a kapukon belül. Reméljük, hogy a hátralévő hazai mérkőzéseken ismét olyan fantasztikus koreográfiákkal emelik a hangulatot, mint tették azt jó néhányszor az elmúlt években. Nagy öröm lenne ismét valami különlegeset látni tőlük a Sóstói Stadionban, például a Kecskemét elleni, utolsó hazai mérkőzésünkön” – árulta el a tulajdonos.    

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC