nb1.hu

Vidi: íme a korábbi Barca-játékos első nyilatkozata!

Hivatalosan is bemutatkozott.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a MOL Vidinél folytatja pályafutását Joan Campins. A legutóbb a spanyol másodosztályú CF Reus együttesében szereplő spanyol jobbhátvéd 1995. június 24-én a Baleár-szigeteken született, első profi klubja így nem meglepő módon az RCD Mallorca együttese volt, majd 2013 és 2016 között a Barcelona kötelekéhez tartozott – az utolsó fél évben a Real Zaragoza csapatát erősítette, kölcsönben. A katalánoknál a második csapatban 15 találkozón lépett pályára, 2013/2014-ben kerettag volt az ifjúsági BL-t nyerő gárdában. 2016 tavaszán Zaragózában kilenc LaLiga 2-es mérkőzést játszott, 2016 és 2018 között pedig a CF Reus játékosaként további 24 meccset játszott a spanyol második ligában.

 

"Nagyon örülök, hogy a MOL Vidi FC-ben folytathatom a pályafutásomat. Posztomat tekintve jobbhátvéd vagyok, de szeretek részt venni a csapat támadásaiban is. Biztos, hogy nagyon nehéz lesz beverekednem magam a csapatba, de keményen fogok azért küzdeni, hogy amikor bizalmat kapok, akkor azt jó teljesítménnyel háláljam meg. Szeretném minél gyorsabban felfedezni a várost is, eddig amit láttam belőle, az nagyon tetszett. Bízom benne, hogy májusban magyar bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetek a Vidivel" – fogalmazott a friss igazolás a klubhonlapnak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC