nb1.hu

Vidi – Fradi összecsapás a Lego-kiállításon

Székesfehérvár – Éppen 2-1.re vezettek a fehérváriak a zöldek ellen.

A Lego-kiállítás terepasztalán a játék kedvelői által már jól ismert épületek és alakok között feltűnik a Sóstói Stadion – nem élethű – mása is. Az arénában éppen Vidi-Fradi összecsapás zajlik, és a fehérvári szurkolók legnagyobb örömére 2-1-re vezetünk – írta a Videoton honlapja. A székesfehérvári tárlat egyik látványeleme a Sóstói Stadion. Az építő Törzsök Gáborral beszélgettek a fehérváriak.

 

 

„A stadiont a feleségemnek készítettem három éve karácsonyra, mert nagy Vidi drukker. Fiatalabb korában a barátnőivel sokat jártak mérkőzésre, ám mostanában csak a televízióból tudja követni a meccseket, de így is mindig szurkol a csapatnak. A stadion megépítése komoly logisztikai feladat volt, hiszen rengeteg alkatrészt csak külföldről tudtam beszerezni, ezért közel 4 hónapba tellett, amíg minden megérkezett, és összeépítettem. A stadionban egyébként 180 ülőhely van, 180 szurkolóval, pompon lányokkal, közvetítő állással, operatőrökkel, és a stadion előtt egy lovasrendőr csapat is felállt, aminek külön története van. Az egyik kiállításon egy anyuka jelezte, hogy a Vidi-Fradi mérkőzések mindig kiemelt biztonsági fokozatúak, nagyobb rendőri jelenléttel, így igazán elkélne néhány rendőr. Ezért megépítettem őket is. Az aréna egyébként nem élethű mása a már lebontott Sóstói Stadionnak, inkább az én fantáziámat tükrözi, de a rajta lévő matricákat a VidiShopból szereztem be.” – mesélt a stadion történetéről az építő, Törzsök Gábor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC