Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
FerencvárosfiatalokOrosz Pálátigazolási hírek

Vezérigazgató fia is szerződést kapott a Fradinál

Simon Zoltán - 2018. május 08. kedd 18:00
Budapest - Fiatalokkal állapodtak meg.

Három fiatallal is profi labdarúgó-szerződést kötött a Ferencváros! Burzi Alex, Bene Marcell és Orosz Marcell is elkötelezte a Fradihoz - jelentette be a klub.

Burzi Alex 2002. március 14-én született. Vácott kezdett futballozni, majd játszott a Dunakeszi Kinizsiben, valamint a Vasas Kubala Akadémiában is. 2016 augusztusában lépett először pályára az FTC U16-os csapatában, majd az U17-esek közt is megfordult, valamint eközben a Vác Futsal csapatában is szórta a gólokat: impozáns mutató, hogy a támadó teremben szerzett 22 gólja mellett a Fradi korosztályos csapataiban összesen 20 gólt szerzett a 2017/18-as szezonban. 2018 elején játszott az U19-es válogatottban is.

- A célom továbbra is ugyanaz, vagyis be szeretnék kerülni a Ferencváros első csapatába. Most már máshogy kell dolgoznom, de nagyon boldog vagyok, hogy ez összejött – mondta Burzi Alex.

Bene Marcell 16 éves, Soroksáron kezdett futballozni, valamint egy évet az Újpestben is játszott. A középpályás 2016-ban került a Ferencvároshoz, és az U16-os, valamint az U17-es csapat alapemberévé nőtte ki magát.

- Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam az első szerződésemet a Ferencvárossal – mosolygott Bene Marcell. - Nagy álmom vált valóra, a célom, hogy minél hamarabb beverekedjem magam a Ferencváros kezdőcsapatába.

Orosz Marcell idén februárban töltötte be a tizenhetedik életévét, a II. kerület UFC együttese után 2013-ban csatlakozott a Ferencvároshoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat belső védő poszton, a 2017/18-as idényben az U17-esek védelmének tagja.

- Minden játékosnak gyerekkori álma, hogy az ország legnagyobb klubjában játszhasson. Biztos vagyok benne, hogy nem fogok csalódást okozni, mindent meg fogok tenni a pályán. A pályán kívüli viselkedésemmel is példát szeretnék mutatni minden csapattársamnak. Szeretnék minél előbb bemutatkozni az U19-es csapatban, és minél több játéklehetőséget kapva bebizonyítani a nagy csapatnak, hogy mit tudok – mondta Orosz Marcell.

Cikk hozzászólások száma: 1

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 01. 17. 12:25

Kidőlt az MTK két válogatottja

Újra fiatalokat tesztelnek.
2019. 01. 17. 09:43

Távozhat a Honvéd egyik legjobbja

Román játékos pótolhatja.
2019. 01. 17. 08:37

Budapesten fogták el a Ronaldo-botrányt kirobbantó hekkert

Néhány éve már itt élt a Footbal Leaks feje.
2019. 01. 17. 08:02

Torghelle elmondta, meddig folytatná

Nem meglepő, melyik csapatban.
2019. 01. 17. 12:13

Szlovén élvonalbelivel meccselt a Budafok - Csizmadia reakcióka

Szombaton újabb komoly meccsük lesz.
2019. 01. 17. 10:27

Véglegessé vált a Kaposvár kerete

Fejben estek szét a siófokiak.
2019. 01. 17. 11:49

Nicsenko is távozik

Hárman már érkeztek Mislenybe.
2019. 01. 17. 10:00

Aranyat akar a portugál edző - 2 játékos érkezik

Elkezdték a felkészülést.
2019. 01. 17. 07:55

Kleinheisler: Eszék!

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 17. 07:28

Csütörtöki foci: pályán a Vidi, a Puskás Akadémia és a Paks

Kupázik a Barcelona.
2019. 01. 16. 19:23

Törökországban zakózott a ZTE

Viharos időjárási körülmények között.
2019. 01. 16. 18:36

Román élvonalbelivel játszott a Szpari

2x50 percesek voltak a csaták.
2019. 01. 16. 19:17

5 játékos csatlakozott a Pécshez

Elkezdték a felkészülést.
2019. 01. 16. 18:07

Döntött a bíróság: Supka Attilának fizetnie kell

Hivatalos bejelentés.
2019. 01. 16. 22:35

A Vidit választotta Ciprus helyett a Leeds játékosa

Úton lehet Magyarországra.
2019. 01. 16. 21:04

Ezt mondta Horváth Ferenc a 40-szeres szlovák válogatott próbajátékosról

A meccset is elemezte.
2019. 01. 16. 20:58

Kölcsönadást jelentett be a Honvéd

Nem egyedüli kispesti lesz a tehetség.
2019. 01. 16. 20:20

Rebrov gólpasszt adott Gerának – videó

Máté Csaba Maradonázott, a játékosok ultráskodtak.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC39
2MOL Vidi FC34
3DVSC30
4Budapest Honvéd29
5Újpest FC28
6MTK Budapest27
7Mezőkövesd Zsóry FC24
8Paksi FC22
9Puskás Akadémia FC21
10DVTK17
11Kisvárda Master Good16
12Szombathelyi Haladás9
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!