nb1.hu

Végleges a DVTK felkészülési programja

Miskolc – Izraeli, orosz és szlovák első osztályú ellenfelek a láthatáron.

A DVTK hét nyári felkészülési mérkőzésének időpontja is hivatalos lett és az ellenfelek is nyilvánosak. A miskolci csapata az edzőtábor alatt izraeli, orosz és szlovák első osztályú ellenfelekkel is találkozik Bükfürdőn – írja a dvtk.eu

 

Már korábban tudni lehetett, hogy a DVTK idén nyáron felkészülési mérkőzésen a Honvéd, az MŠK Rimavská Sobota, az 1. FC Tatran Prešov és az FK Lokomotíva Košice csapatai mellett a Beitar Jerusalemmel is összeméri az erejét.

 

Az eredeti tervekkel ellentétben azonban nem ukrán, hanem egy orosz első osztályú gárda lesz a DVTK második ellenfele Bükfürdőn. Az FK Gazovik Orenburg csapatával tavaly nyáron is találkozott a DVTK, akkor még a másodosztályban játszottak, de időközben megnyerték bajnokságot, így nyártól már az orosz első osztályban szerepelnek.

 

A harmadik csapat, mellyel a Diósgyőr az edzőtáborban találkozik, Aranyosmarótról érkezik. Az FC Zlaté Moravce a szlovák első osztályban a kilencedik helyen végzett a legutóbbi kiírásban.

 

A félkészülést követően július 16-án kezdődik az OTP Bank Liga 2016/2017. évi kiírása, a sorsolás, és a pontos időpont még nem ismert.

 

A felkészülés programja

 

2016. június 17., péntek (Miskolc)

17:00 DVTK – Budapest Honvéd (OTP Bank Liga 8. helyezett)

 

2016. június 20., hétfő (Bükfürdő)

edzőtábor kezdete

 

2016. június 21., kedd (Bükfürdő)

17:30 DVTK – Beitar Jerusalem (izraeli I. osztály, 3. helyezett)

 

2016. június 25., szombat (Bükfürdő)

17:00 DVTK – FC Zlaté Moravce (szlovák I. osztály, 9. helyezett)

 

2016. június 28., kedd (Bükfürdő)

17:30 DVTK – FK Gazovik Orenburg (orosz II. osztály 1. helyezett)

 

2016. június 30., csütörtök (Bükfürdő)

edzőtábor vége

 

2016. július 2., szombat (Miskolc)

18:00 DVTK – MŠK Rimavská Sobota (szlovák 2. Liga, Keleti-csoport alsóházi rájátszás 5. helyezett)

 

2016. július 6., szerda (Eperjes)

17:00 1. FC Tatran Prešov (szlovák 2. Liga, felsőházi rájátszás 2. helyezett) – DVTK

 

2016. július 9., szombat (Miskolc)

18:00 DVTK – FK Lokomotíva Košice (szlovák 2. Liga, felsőházi rájátszás 4. helyezett)

 

2016. július 16., szombat

A bajnokság első fordulója

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC