NB2 logó
NB3 logó
Mezőkövesd ZsóryMezőkövesdPintér AttilaTomszláv Szivics

Vajon Szivics túl tudja-e szárnyalni Pintér sikereit?

NB1.hu - 2017. január 12. csütörtök 11:55
Mezőkövesd – Az újonccsapat ősszel kiemelkedőt nyújtott.
Kép forrása: mezőkövesdzsory.hu

 

Szinte biztos kiesőnek véltem a Mezőkövesdet mielőtt elkezdődött a bajnokság, azonban jött Pintér Attila, csodát csinált és a 6. helyen telel a gárda. Hiába a csodás teljesítmény, a volt szövetségi kapitány egyáltalán nem volt elégedett, ezért inkább fogta magát és a másodosztályba szerződött.

 

Parázs meccsel kezdtek rögtön a szezon elején, mégpedig a szintén feljutó Gyirmótot látták vendégül és egy elég drámai 2-2-es döntetlen született. Az első 5 meccsen 5 pontot gyűjtöttek, az MTK elleni győzelmük után következett egy kis hullámvölgy, azonban a Honvéd ellen is sikerült nyerniük (3-1-re).

 

Elengedhetetlen volt a fővárosiak elleni sikerhez az, hogy hiába kaptak már gólt a 11. percben, eléggé hamar sikerült felállniuk és a szinte kötelező vendég győzelem helyett még rúgtak kettőt. Érdekesség képen említem, hogy mindhárom találatot friss érkező szerezte.

 

Ha már itt tartunk új igazolások… Ezen a téren sem lustálkodtak a sárga-kékek, tökéletesen erősítették meg a keretet, több ember is kulcsszerepet tölt be a nyáron szerződtetettek közül jelenleg a kezdő tizenegyben. Vegyük például Egerszegit, Bacelic-Grgicet, Hudákot vagy éppen Strestiket. Nagy szerencséje a csapatnak továbbá az is, hogy különösebb sérülések és eltiltások nem sújtották őket.

 

A kupában jónak mondható teljesítmény (és három győzelem) után várhatják a legjobb nyolc közt a Gyirmótot.

 

A bajnokságban a 12. fordulótól kezdve folyamatosan tolódtak felfelé a tabellán. Diallo megtalálta a góllövő cipőjét és rögtön hármat rámolt a kapuba két forduló alatt.

 

Nyolcmeccses veretlenségi sorozatát a szünet előtt a dobogóra pályázó Honvéd tudta megszakítani, így egy picit bosszankodhatnak, azonban erre semmi okuk sincs, hiszen nem csak én temettem őket a szezon előtt.

 

Több bravúrnak mondható győzelmet is arattak (nem egyet az utolsó 10 percben), ezek mellett pedig ismét az év edzőjét adták.

 

 

Az NB I-es folytatásra a gárda teljesen alkalmas, erősítésre nem hinném, hogy nagyon számíthatunk a téli szünetben. Távozók neve sem nagyon merült fel, azonban a legfontosabb gólzsákért, Dialloért nemrég Törökországból jelentkeztek be. Ami mindenképpen nagy kérdés lesz, hogy Szivics mester is tud-e hasonlót, vagy jobbat alkotni a csapattal, mint amilyet Pintér Attila.

 

Szabó Róbert

Cikk hozzászólások száma: 4

LEGUTÓBBI ÉLŐ
2017. 02. 11. 18:00Ferencváros 0-0 Bp. Honvéd
2017. 02. 11. 14:00Ceglédi VSE 0-0 DVTK
2017. 02. 11. 14:00ZTE FC 0-0 Újpest FC
2017. 02. 11. 14:00Mezőkövesd-Zsóry FC 0-0 Gyirmót FC Győr
2017. 02. 11. 14:00Dorog FC 0-0 Vasas FC
2016. 12. 10. 18:00Ferencváros 1-1 MTK Budapest
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Elkezdődött
KERINGER ZSOLT
Tavasz 2017
TABELLA
1Videoton FC37
2Budapest Honvéd FC37
3Vasas FC34
4Ferencvárosi TC31
5Mezőkövesd Zsóry FC30
6Újpest FC27
7Swietelsky Haladás26
8Paksi FC24
9Diósgyőri VTK21
10DVSC-TEVA21
11MTK Budapest FC20
12Gyirmót FC Győr14
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!