nb1.hu

Újpesten a próbajátékosok tesztelése a hét feladata

Budapest - Alkalmazkodnak a kánikulához a  lilák.

Hétfőtől már napi kettő edzés várja az újpesti játékosokat, szerda kivételével, amikor egy edzést ütemezett a szakmai stáb. Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken reggel fél 10-kor, illetve délután fél 6-kor edz a csapat, a helyszín a gyep kímélése végett hol a centerpálya, hol a felső füves edzőpálya. A csapat hétfőn reggel nyújtó, erősítő és vázizom-fejlesztő gyakorlatokat végzett a centerpálya gyepén. Az árnyékban próbázók is vegyültek a keret tagjai közé, akikkel kapcsolatban vezetőedzőnk elmondta, hogy a héten megnézik, mennyire alkalmasak az első csapat erősítésére, illetve arról is beszélt, hogy a hétvégi edzőmérkőzés jó kiindulási alapot képez a további csapatépítéshez.  – Ma két edzést vezetünk a stábbal, megnézzük, hogy a játékosok hogyan bírják a meleget, mert már korán reggel érezhető volt, hogy ma is, mint hétvégén, kánikula lesz – mondta Nebojsa Vignjevics a klub honlapjának – Ehhez igazítjuk természetesen a heti edzésprogramot is, a késő délutáni edzés ezért a kiíráshoz képest csúszhat, de a lehűlés függvényében akár előbbre is hozhatjuk. A játékosok között vannak próbázók, természetesen a listán szerepelnek magyar és külföldi játékosok is, neveket azonban még korai lenne emlegetni, megnézzük, hogyan teljesítenek, és ha alkalmasak a kerethez való csatlakozásra, akkor beszélhetünk további tervekről. Hétvégén edzőmérkőzést játszunk az U21-es csapattal, amely nem csak a számunkra lesz erőfelmérő, de a fiatalok közül is sokan megnézhetik, mire képesek a felnőtt játékosok ellen. Ez tehát teszt mindkét fél számára, mindössze a szempontok mások. Jövő héttől már az edzőtáborra is kell koncentrálni, ahol igen kemény ellenfeleink lesznek. Itt most természetesen nem az eredmény lesz az elsődleges tényező, hanem az, hogy jól funkcionáló csapatot rakjunk össze. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC