nb1.hu

Újpest: Múlt héten roppant, csütörtökön jöhet a műtét

Budapest - A rutinos támadó a lilák NB III-as meccsén már játszott.

 Az Újepst rutinos csatára, Lázok János a klub NB III-as mérkőzésen már pályára lépett a csapat színében, de az első osztályú bemutatkozására még várni kell. leginkább azért, mert műtét vár a támadra.

 

 

 

„A sok edzés mellett folyamatosan odafigyeltem arra, hogy minden sérülés elkerüljön, és fizikálisan is utolérjem magam. A múlt heti egyik edzésen azonban egy roppanást hallottam a gerincem bal oldalán. A következő két edzést is végigdolgoztam, de ekkor már a tréningek végén zsibbadást éreztem a lábamban. Felkerestem a csapatorvost, aki azonnal MRI vizsgálatra küldött. Ekkor derült ki, hogy bal oldali gerincsérvem van, amit műteni kell, mert nyomja az idegeket, ebből fakad a lábzsibbadásom. A műtétre már csütörtökön sor kerül, hogy mihamarabb újra edzésbe állhassak, hisz’ a beavatkozást követően hat héttel már meg lehet kezdeni a rehabilitációt. A teljes felépülés három hónapot vesz igénybe. Szomorú vagyok, mert végre úgy éreztem, hogy edzettségben utolértem magam, és ezt nagyon szerettem volna bebizonyítani a pályán is. Minden erőmmel azon leszek, hogy a műtétet követően mihamarabb újra százszázalékos állapotban legyek.” – olvasható Lázok János szavai a klub honlapján.    

Világsztárokkal érkeznek Budapestre: Rakitic, Modric, Mandzukic és a többiek

 

 

A Honvéd tulajdonosa ismét írt a lelátói hangulatról, a Honvéd-Fradi szurkolásáról is szót ejtett

 

 

”Egy hétvége Krakkóban” – bloggerünk Guzmics vendége volt

 

 

Storck: pénz a fiatalok játszatására. Nem szomorú?

 

 

Gólösszefoglaló az NB I 23. fordulójának a meccseiről

 

 

A legrégebbi hagyományunk: a forduló válogatottja

 

 

NB II: Pintér Attila nyerte az ex-kapitányok csatáját

 

 

Gosztonyi András és Mervó Bence is megsérült

 

 

Szkenneresek az ultrák mellett: „A Tábor nélkül nincs Fradi”

 

 

NB I: a Fradi mentette meg a 23. fordulót – nézőszámok

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC