nb1.hu

Új szövetségi edző az MLSZ-nél

Magyarország – A szakember az U18-as és U19-es válogatottaknál dolgozik majd.

Február elsejével munkába állt az MLSZ sportigazgatóságának új munkatársa, a 30 éves Marcus Jahn, aki az U19-es és az U18-as válogatottak mellett dolgozik majd szövetségi edzőként. Az U19-es válogatottat a csehországi Eb-selejtező elitkörben még az U21-es válogatottat is irányító Michael Boris vezeti márciusban, majd a későbbiekben veszi át Marcus Jahn a korosztályt.

 

A 2015 óta Pro licenccel is rendelkező fiatal szakember korábban az FSV Frankfurt, a Dinamo Dresden, a Regensburg és az RW Erfurt utánpótlásában dolgozott igazgatóként, legutóbb pedig az FSV Zwickau utánpótlás-igazgatójaként, valamint a klub U19-es csapatának vezetőedzőjeként tevékenykedett, miközben utóbbi klubjainál az edzőképzésben is fontos feladatokat vállalt.

 

Exkluzív interjú a Rióban taroló legendás magyar klub elnökével " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek

 

„Amikor Bernd Storck felhívott, és megkérdezte, lenne-e kedvem a magyar szövetség utánpótlásában dolgozni, nem kellett információk után kutatnom, mert két éve, az U19-es Európa-bajnokságon már jártam Magyarországon, megismerkedtem Telkiben is a körülményekkel, vagyis nagyon jól tudtam, hogy remek háttér áll rendelkezésre, és minden feltétel adott a munkához. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, remélem, sikeres időszak áll a magyar utánpótlás”-futball előtt, és én is kivehetem a részem az építkezésből – mondta az mlsz.hu-nak Marcus Jahn.

 

FTC vs. Benfica: fiktív átigazolás gyanúja miatt jelentenek fel a zöldek – NB1.hu

 

„Marcus kitűnő utánpótlásedző, aki fiatal kora ellenére óriási tapasztalattal rendelkezik, több akadémiát nagy sikerrel vezetett eddigi pályafutása során, emellett pedagógiai, oktatási gyakorlata is van, így az edzőképzésben ugyancsak nagy segítségére lesz a szövetségnek” – fogalmazott az új munkatársról Bernd Storck sportigazgató.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC