NB2 logó
NB3 logó
Budapest HonvédGróf DávidInterjú

Új szériába kezdene a bajnokcsapat kapusa – Interjú

Hatos Szabolcs - 2017. augusztus 11. péntek 20:15
Budapest – Gróf már a válogatott meghívót is szem előtt tartja.

Gróf Dávid továbbra is biztos pont a bajnoki címvédő Budapest Honvéd kapujában, az új idény összes mérkőzésén ő védte a kispestiek kapuját. A kapus csak részben elégedett az eddigiekkel, az Újpest elleni szombati bajnoki találkozó kapcsán pedig az nb1.hu-nak beszélt arról is, milyen lesz ismét találkozni Zsótér Donáttal.

 

Veretlenül várják az 5. fordulót, négy mérkőzésen 8 pontot gyűjtöttek. Elégedettek?

Azzal elégedettek vagyunk, hogy holtversenyben az élen állunk, ám lehet némi hiányérzetünk is, hiszen azokban a találkozókban is benne lett volna a győzelem lehetősége, amelyeken pontokat veszítettünk. A Diósgyőr ellen a 96. percben kaptuk az egyenlítő gólt, a Balmazújvárossal szembeni meccset pedig gól- és emberelőnyben be kellett volna húzni. Annak mindenesetre örülhetünk, hogy holtversenyben, veretlenül elsők vagyunk.

 

Presztízsmeccs következik, az Újpest ráadásul szintén veretlen…

A héten kielemeztük a következő ellenfél erősségeit és gyenge pontjait, s annyit elárulhatok, hogy az Újpest ellen is a saját játékunkat fogjuk játszani. Tudjuk, hogy jól erősítettek a nyáron, tőlünk például odament Zsótér Donát. Erős csapatról van szó, de hazai pályán mindenféleképpen három pontot szeretnénk szerezni ellenük. Remek hangulatú meccsre számítok, tisztában vagyok vele, hogy ez a párosítás komoly rangadó.

 

Ha a kapu előtt szembetalálkozik Zsótér Donáttal, előny lehet az ön számára, hogy ismeri őt?

Mi tavaly nagyon jó kapcsolatban voltunk, Donát az egyik legjobb barátom volt a csapatból, ezért is sajnáltam, hogy nem tudott nálunk maradni. Persze, ismerem, hogy mire képes, ez adott szituációban akár előnyt is jelenthet, ám azt se feledjük el, hogy az Újpestből nem csak ő tud veszélyes lenni.

 

Heteken belül ismét világbajnoki selejtezőket vív a nemzeti válogatott. Az élvonalbeli mérkőzések közepette eszébe jut, hogy újra meghívót kaphat?

Legutóbb belekóstolhattam, hogy milyen a válogatott keretével készülni, ezt követően nem is lehet más a célom: szeretnék ott megragadni. Egyelőre próbálok csakis a kispesti teljesítményemre koncentrálni, hiszen ha a klubomban nem nyújtok jó teljesítményt, nem fognak számítani rám a válogatottnál sem. Ezt a lehetőséget egyelőre próbálom kizárni, hiszen tudom, ha jó teljesítményt nyújtok, számíthatok a meghívóra. Remélem, hogy a válogatott meccsekig hátralévő fordulókban az összes lehetséges pontot begyűjtjük, s akkor jó eséllyel pályázom az egyik helyre.

 

A maga eddigi idényét hogyan értékelné?

Egy kicsivel még jobban is érzem magam a kapuban, mint tavaly, hiszen ez már a második évem Kispesten, összeszoktam a társakkal, ráadásul az önbizalmam is megvan. Kissé bosszús vagyok, mert négy meccsen 4 gólt kaptam, miközben tavaly sikerült egy bizonyos átlag zárni. Remélem, szombaton az Újpest ellen egy újabb kapott gól nélküli szériát tudunk kezdeni…

 

Hatos Szabolcs

 

Halmosit kitették a Haladás első keretéből - NB1.hu

A nyilatkozata verte ki a biztosítékot.

 

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 07. 18. 23:12

Világklasszis játékos igazol a Real Madridhoz!

Napokon belül bemutathatják!
2018. 07. 18. 22:28

Marco Rossi utolsó meccsére készül a DAC élén

Szépen búcsúzna!
2018. 07. 18. 21:35

A Fradi és az Újpest is tudja a visszavágó esélyeit

Mindkét tréner sajtótájékoztatót tartott.
2018. 07. 18. 19:49

Megvan, mennyi időre dőlt ki a Loki alapembere

Hosszú pihenő vár rá.
2018. 07. 18. 21:57

Győri hat perc: Mervó is betalált az NB III-as klub ellen

Felkészülési meccset játszottak!
2018. 07. 18. 20:46

Nagyon felforgatott Balmaz ikszelt NB II-es vetélytárssal

Teljesen kicserélődött az NB I-es kezdő!
2018. 07. 18. 20:22

Nem bírt szintén NB III-as ellenfelével a Dunaújváros

Egy gól itt, egy gól ott!
2018. 07. 18. 19:09

Tegnap megvették, ma mesterhármassal debütált

Az NB III egyik leggyorsabbja pazarul nyitott!
2018. 07. 18. 18:39

Egészen elképesztő, hány játékosát adta kölcsön az MTK

Nem keveset...
2018. 07. 18. 17:53

A Fradihoz igazolt a világ egyik legcsinosabb focistája - fotók

Máris megszerette Magyarországot!
2018. 07. 18. 17:09

Ordas nagy átverés: nem is jótékonykodnak a horvátok

Egy újságíró megvezette a világot.
2018. 07. 18. 15:59

Mezőkövesden folytatja a Haladás válogatott játékosa

Az utánpótláskorú fiatallal kölcsönszerződést kötöttek.
2018. 07. 18. 16:27

Korábbi NB I-es játékosok igazoltak Budaörsre!

Két új szerzemény!
2018. 07. 18. 12:04

Fiatal kapussal erősödött az NB II újonca

Szombathelyi nevelés érkezett!
2018. 07. 18. 13:23

Örömteli hírt közölt a Kecskemét!

Valami ismét elindult a városban.
2018. 07. 18. 10:00

Nagy átalakulások az NB III-as klub keretében

Az új tréner számolt be a helyzetről.
2018. 07. 18. 15:11

Újabb lehengerlő, példaértékű tett a horvát válogatottól

Nincsenek rájuk jelzők!
2018. 07. 18. 14:01

Szexi: ez a bombázó Szalai Ádám barátnője - fotók

Sokat sejtető képek!
2018. 07. 18. 13:03

Tiszta vizet öntött a pohárba Dárdai Pál!

Sok témát érintett interjújában a mester.
2018. 07. 18. 12:16

Óriási: korábbi sztárja üzent az Újpestnek - videó

Nem felejti a közelmúltat!
2018. 07. 18. 11:27

Durván őszinte nyilatkozat a MOL Vidi játékosától - videó

Igaza volt!
2018. 07. 18. 11:06

A Honvéd játékosa és az üres lelátók előtti játék

Új poszton remekelt.
2018. 07. 18. 10:30

BL-karate: brutálisan lerúgták a Vidi válogatottját - videó

Nem fogta vissza magát a francia...
2018. 07. 18. 09:23

Újabb magyar válogatott játékos vált csapatot!

Már hivatalos megegyezés is történt.
2018. 07. 18. 07:54

Moruinho vb-bronzérmestől vált meg

Visszatér korábbi csapatához.
2018. 07. 18. 06:18

Szerdai foci: folytatódik a BL és az EL

Előbbi sorozatból lesz több meccs.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC68
2Ferencvárosi TC66
3Újpest FC49
4Budapest Honvéd47
5DVSC44
6Puskás Akadémia FC43
7Paksi FC42
8Swietelski Haladás38
9Mezőkövesd Zsóry FC37
10DVTK36
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő36
12Vasas FC34
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!