nb1.hu

Új elnök, új idők – változások az Előre vezetőségében

Békéscsaba – Bennmaradnának, ezért fejlesztenék a keretet.

Az átigazolási-felkészülési időszak és a tavaszi szezon indítása a szakmai stáb mellett, a vezetőség számára is jócskán biztosít tennivalót. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. 2015. december 18-án (pénteken) maratoni közgyűlésen vitatott meg több operatív, a szervezet további, megfelelő működése szempontjából halasztást nem tűrő témát – írta a Békéscsaba honlapja. A közgyűlésen a legfontosabb kérdés az új igazgatósági tagok megválasztása volt. A többségi tulajdonos (Békés-Drén Kft.) ügyvezetőjeként, Barkász Sándor személye továbbra is változatlan maradt, új tagként a másik tulajdonos – Békéscsabai Önkormányzat – Kozma Jánost, valamint a Békés-Drén Kft. llyés Tamást delegálta. Az igazgatósági tagok ezután külön tanácskoztak és egyhangú szavazással Kozma Jánost választották az igazgatóság elnöki pozíciójára.

 

 

 

 

– Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége jelölt erre a megbízásra. Civilben a Békéscsaba Vagyonkezelő ZRt. vezérigazgatójaként dolgozom, így a létesítmények fenntartásáért, fejlesztéséért felelős gazdasági társaság elnökeként tisztában vagyok azzal, hogy a részben önkormányzati tulajdonú klub igazgatásával, még több feladatot vettem a vállamra. A pozíció betöltésével a vezetőség azon szándékát szeretném támogatni, amely a város és a klub még szorosabb együttműködésére irányul. Gyakorlatilag egész életem folyamán valamilyen módon kapcsolatban álltam a labdarúgással és tudom, hogy nem éppen a leghálásabb időszakban kerültem a társasághoz – de ettől függetlenül örülök, hogy ilyen módon is segíthetem a továbbiakban a klub céljainak elérését. A tulajdonosok a felügyelőbizottsági tagok számát négytagúra bővítették, új tagként Váradi Zoltánt üdvözölhetjük a bizottságban. Az ülésen egyhangú célként fogalmaztuk meg első osztályú csapatunk kieső helyekről való elmozdítását. Szóba került az ehhez szükséges játékosállomány megfelelő szintre fejlesztése, érintettük az utánpótlás helyzetét, valamint kilátásba helyeztünk bizonyos strukturális és személyi változásokat is. – számolt be  Kozma János.

 

Az új igazgatóság egyértelmű célként fogalmazta meg az első osztályban maradást, amiért minden rendelkezésére álló eszközt mozgósítani fog. Új elnökünk a hétfői napot már a klubban töltötte: tájékozódott személyügyi kérdésekben, tisztázásra kerültek bizonyos szerepkörök, valamint néhány feladatra új felelősök kijelölésére is sor került. Kozma János egyúttal szemlét tartott a centerpályán és megbeszélést folytatott dolgozóinkkal is.

 

 

A szerdai élő televíziós futballközvetítések

 

 

Új szabályok: videóbíró, sérülés alatt csere, hosszabbításban 4. csere?

 

 

A fejberúgással megölhette volna ellenfelét. Videó, de csak erős idegzetűeknek!

 

 

Dzsudzsák szépen kapja az ívet Törökországban. Szenteste is meccse lesz a csapatának

 

 

Thomas Doll nyilatkozott a Ferencváros erősítési terveiről!

 

 

Összefogtak Verebes József megsegítéséért. Fülöp Marcit is támogatta a szervezet

 

 

Angol élvonalbeli klub vinné Nikolicsot!

 

 

Egyre biztosabb, hogy Elek Ákos visszatér Kínából. De a Vidi és a Puskás Akadémia is lecsúszhat róla!

 

 

Szalai csapatot váltana, hogy játszhasson az Eb-n!

 

 

Dárdai különleges fogadalmat teljesít, ha kupát nyernek. Az egyik tévés műsorvezetővel fogadott élő adásban

 

 

Nikolics állítja, ez élete legjobb szezonja!

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC