NB2 logó
NB3 logó
Újpest FCmegújulásNB I

Új címert kap az Újpest, a szurkolók segítségét kérik

NB1.hu - 2017. június 26. hétfõ 08:53
Budapest – A Ferencváros ellen már látható lesz.

Az OTP Bank Liga új idényére több erősítéssel készülő Újpest labdarúgócsapata egyedi mezben és a mai, modern stílusirányzatoknak megfelelő címerrel vág neki a következő NB I-es szezonnak. A klub a szurkolók segítségét kéri a logó kiválasztásában.

 

„Az elmúlt 132 év alatt többször is volt már a címerben kisebb-nagyobb változás, és ezek a módosítások mindig igyekeztek a hagyományok tisztelete mellett az új kor lendületének is megfelelni. A mai magyar mezőnyben is volt már példa hasonlóra változtatásra, megemlíthetjük a Videotont, az MTK-t, a Haladást vagy a Puskás Akadémiát. Klubunk az új logó készítőit is arra kérte, hogy olyan terveket készítsenek, amelyek megfelelnek a mai modern stílusirányzatoknak, de ugyanakkor tartsák meg azokat a jellegzetes motívumokat, amelyek egyértelművé teszik, hogy azt, melyik csapat viselheti a mezén” – idézi dr. Gyarmati Esztert, a klub ügyvezető igazgatóját a lilák weblapja. – Fontosnak tartjuk, hogy egy letisztult és tiszteletet ébresztő címer kerüljön fel a lila-fehér szerelésre. Mindamellett az Újpest FC-t a legendái mellett a szurkolói tették, teszik naggyá, éppen ezért számunkra egyértelmű, hogy ez ügyben is támaszkodnunk kell szimpatizánsaink véleményére. Így a végső döntést az új logóval kapcsolatban ők hozhatják meg egy szavazás keretein belül. Természetesen az új címerhez egy új hazai mez is dukál majd, amely idén rendkívül különleges lesz, mert a Jomatól egy egyedi, csak nekünk tervezett és gyártott lila-fehér csíkos szerelést rendeltünk meg. Az új logóval ellátott egyedi tervezésű mezeket a gyártást követően július 20-án mutatjuk be a nagyközönségnek – közölte a sportvezető.

 

Szavazni július 2-ig lehet a cimer@ujpestfc.hu címen. A címer és a mez egyébként így a Ferencváros elleni derbin debütálhat: a július 15-én rajtoló élvonalbeli idény 2. fordulójában fogadják a riválist a lila-fehérek.

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Átigazolási hírek

Cikk hozzászólások száma: 79

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 06. 24. 22:21

Hadat üzentek a svédek a rasszizmusnak szír szülőktől származó játékosuk miatt - videó

Az egész válogatott beszólt.
2018. 06. 24. 21:53

Kolumbiai ízelítőt adott valódi tudásából - videó

Kiesett a csoport egyik nagy favoritja.
2018. 06. 24. 19:58

Végleg megvették az MTK játékosát

Kellett a szenegáli a bolgároknak.
2018. 06. 24. 18:55

Japán és Szenegál találkozása után mindegyik csoportmeccs parádés lehet

Remek meccset játszottak.
2018. 06. 24. 20:58

Korábbi magyar válogatottat igazolt az újonc, aki bajnok is volt

És persze kupagyőztes is.
2018. 06. 24. 19:31

Bogdán Ádámmal készül a Honvéd volt kapusa

Ráadásul a válogatott főhadiszállásán.
2018. 06. 24. 20:46

Eldőlt Csank János sorsa

És több játékosáé is.
2018. 06. 24. 19:37

Lufikkal köszöntötték a Vasast a legendájáról elnevezett sportközpont átadásán - kép

A gálameccset 8-2-re nyerték meg az angyalföldiek.
2018. 06. 24. 18:30

A hős: eltörte két bordáját, légmellet kapott, de visszatér a vb-re

Elsősorban továbbjutás esetén lenne szükség a játékára.
2018. 06. 24. 17:49

Összefejelt a kapussal, kórházba vitték a csatárt

Ráadásul már tovább sem juthatnak a vb-n.
2018. 06. 24. 17:20

Újabb két angol csapattal hozták hírbe Cristiano Ronaldót

A kérdés csak az, hogyan fizetnék ki a vételárát?
2018. 06. 24. 15:54

Edzőmeccsek lesznek az angol-belga csoportban az utolsó fordulóban – videó

Volt hét gól, de a többi?
2018. 06. 24. 17:41

A francia válogatott stílusa a lesz a minta az újoncnál

A Reggeli Start vendége volt a sportigazgató.
2018. 06. 24. 17:29

Az NB I-be feljutottól igazoltak

Ráadásul két játékost is.
2018. 06. 24. 18:22

Feljutottak az élvonalba

Újabb csapatukra lehetnek büszkék a lilák.
2018. 06. 24. 13:33

Komoly változás lesz Makón, távozik a mester

Makó - Új szelek fújnak a csapatnál.
2018. 06. 24. 15:30

Megszólaltak a németek a svédek elleni balhéról - videó

Oroszország - Hivatalos közleményt adtak ki.
2018. 06. 24. 15:06

Érdekes átigazolások, csodás felépülések, költői kérdések a Vasas kiesésével kapcsolatban

„Már megint hazudik és baromságokat ír az nb1.hu!”
2018. 06. 24. 13:37

Vb: ekkora büntetést kaphatnak a szerbeket provokáló svájciak

Oroszország - Nagy bajban Svájc.
2018. 06. 24. 12:33

Megint gusztustalankodott egyet Joachim Löw - videó

Oroszország - Ezúttal is fura cselekedetével hívta fel magára a figyelmet.
2018. 06. 24. 12:00

Meglepő helyekről bombázzák ajánlatokkal Ronaldót

Európa - Tovább tart a portugál klasszis körül a huzavona.
2018. 06. 24. 10:48

Honvéd: szinte biztos, hogy Eppel távozik!

Budapest - Külföldön folytatja a gólvágó.
2018. 06. 24. 09:31

Elfogytak a jelzők Sallói Dánielre - videó

Amerika - Elképesztő formában a magyar futballista.
2018. 06. 24. 09:06

Nagyon peches körülmények között veszített a Vidi - videó

Ausztria - A bajnok készül a bajnokságra és a BL-re.
2018. 06. 24. 08:57

Elképesztő botránnyal zárult a svéd-német meccs - videó

Oroszország - Forrtak az indulatok a lefújás után.
2018. 06. 24. 07:53

Capello szétalázta Neymart, elmondta, mit kell tennie Argentínának

Oroszország - Ronaldo és Messi sem maradt ki.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC68
2Ferencvárosi TC66
3Újpest FC49
4Budapest Honvéd47
5DVSC44
6Puskás Akadémia FC43
7Paksi FC42
8Swietelski Haladás38
9Mezőkövesd Zsóry FC37
10DVTK36
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő36
12Vasas FC34
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!