NB2 logó
NB3 logó
George F. HemingwayHonvédátigazolási hírek

További erősítések lesznek Kispesten

Simon Zoltán - 2018. július 06. péntek 19:36
Ígéretet tett a tulajdonos.
Íme, a Honvéd közleménye:
 
"Hat játékost igazolt eddig a nyár folyamán a Budapest Honvéd FC, három védő – Batik Bence, Dino Skvorc és Uzoma Eke –, illetve három középpályás – Fousseni Bamba, Holdampf Gergő no meg Vadócz Krisztián – kötelezte el magát az együtteshez.
 
„Két-három hónapja tudjuk, hogy bizonyos játékosaink távoznak, s azt is, hogy lesz kereslet további két-három futballistánkra, ezért stábunk több mint kétszáz labdarúgót nézett meg azokra a posztokra, amelyekre igazolni szeretnénk – kezdte George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. – Az átigazolásokat befejeztük, de van egy kivétel. Kapusposzton, a védelemben és a középpályán erősek vagyunk, felvesszük a versenyt bármelyik magyar csapattal. Az viszont evidens, hogy bár három-négy fiatal támadó is kopogtat az első csapat ajtaján, többségük még nincs kész 90 percre az NB I-ben, miközben a három kezdőcsatárunkból kettő távozott. Továbbra is csak minőségi játékost kívánunk igazolni, így az a feladatunk, hogy találjunk még egy, vagy két erősítést jelentő támadót.”
 

George F. Hemingway hozzátette, elképzelhető, hogy a klub nem tud azonnal támadót igazolni, lehetséges, hogy augusztusig várni kell, amíg tisztul a piac, de a Honvéd célja, hogy minél előbb találjon megfelelő játékost a támadósorba.
 
„A következő idényben is szeretnénk jól szerepelni, és tudjuk, ehhez ezt a pozíciót még meg kell erősíteni” – hangsúlyozta George F. Hemingway."

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 09. 19. 12:32

Európa-liga: sajtótájékoztatót tart a Vidi - élő!

Nagyon készülnek!
2018. 09. 19. 10:13

Őrületes, milyen dala van a Puskás támadójának - videó

A pályán kívül is érzi a ritmust!
2018. 09. 19. 09:11

Mintha zsinóron húzták volna: bombagól a BL-ben - videó

Fantasztikus visszatérés!
2018. 09. 19. 08:30

Bejelentést tett a Vidi Lazovicsról

Hivatalos közlemény!
2018. 09. 18. 19:07

Így csúsztak le Lipcseiék az első helyről - videó

Várhidi Péterék verték őket.
2018. 09. 18. 17:11

Jova lábfejéről pattant be a tizenegyes - videó

El is döntötte a három pont sorsát.
2018. 09. 19. 08:03

Anyagi okok miatt kellett távoznia Csank Jánosnak

Akit meglepett az elküldése.
2018. 09. 18. 19:15

Fontos győzelem Bozsik és Kenesei csapata ellen

Értékelt is a volt NB I-es játékos.
2018. 09. 19. 08:15

Neymart megalázva küldték el gyufáért – videó

Fogalma nem volt éppen a labdarúgásról a párizsinak.
2018. 09. 19. 07:44

Szerdai foci: dübörög tovább a BL!

Rangadót pótolnak az olaszok
2018. 09. 18. 23:00

5 gól volt a parádés Liverpool-PSG-n - videó

Idegenben nyert az Atlético.
2018. 09. 18. 21:20

Könyökölt, majd ütött a Juve-játékos, megvan a büntetése

A közösségi oldalán elnézést kért a szurkolóktól és csapattársaitól.
2018. 09. 18. 12:25

Újabb edzőváltás történt

Volt válogatott játékostól köszöntek el.
2018. 09. 18. 10:07

Vége a győri átoknak, Király királyként mutatkozott be – videó

Értékelte is a diadalt.
2018. 09. 18. 17:17

Így lett második a Szolnok - videó

5 pontos hátrányba került a vesztes az első néggyel szemben.
2018. 09. 18. 12:35

Végveszély: bármikor megszűnhetnek

Nem tudnak fizetést adni és a pályáért fizetni.
2018. 09. 18. 21:04

Messi varázsolt, hihetetlen volt az Inter - videó

Megkezdődött a BL-csoportköre.
2018. 09. 18. 20:25

Íme, Urbán Flórián Svájcának is a vb-programja

Magyarország is ott lesz.
2018. 09. 18. 19:33

Edzőt és technikai vezetőket is eltiltott az MLSZ

Ülésezett a Fegyelmi Bizottság.
2018. 09. 18. 18:53

Vidi-BATE: fontos információk a szurkolóknak

Kapu előtti torlódásra is adnak tanácsot.
2018. 09. 18. 16:35

Dallasból is igazolt a Honvéd

Magyar útlevele is van az érkezettnek.
2018. 09. 18. 16:20

Védőt igazolt a Honvéd

Hivatalos bejelentés.
2018. 09. 18. 15:19

Válogatott védőt igazolt az Újpest

Hivatalos bejelentés.
2018. 09. 18. 14:42

Londonból igazolt a Milan

De nem futballistát vagy edzőt.
2018. 09. 18. 12:39

Beszólt a FIFA elnöke a Barcelona meccse miatt

Az ő álmaiban nem integet vissza Amerika!
2018. 09. 18. 10:52

Újabb részletek a Vidi-kapus borzalmas sérüléséről

Eszméletlenül terült el a földön.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC20
2Budapest Honvéd16
3MTK Budapest13
4Mezőkövesd Zsóry FC11
5Paksi FC10
6Újpest FC10
7DVSC10
8MOL Vidi FC9
9Kisvárda Master Good8
10DVTK6
11Szombathelyi Haladás5
12Puskás Akadémia FC5
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!