nb1.hu

Torghelle Sándorék ismét nem bírtak mumusukkal

Budapest – Az Előre legjobbja a télen szerződtetett kapus volt.

Az MTK várhatta nyugodtabb helyzetből a Békéscsaba elleni találkozót, hiszen egy hete az Újpest ellen remizett a fővárosi alakulat, ami azt mutatta, átvészelték a váratlan edzőcserét Torghelle Sándorék. Az Előre még mindig élet-halál harcot vív a bennmaradásért, így sok hibázási lehetősége nem volt a viharsarki egyletnek.

 

 

Az Illovszky Rudolf Stadionban rendezett találkozót, meglepetést nem okozva, a hazaiak kezdték jobban. Az MTK fő veszélyforrása pedig ki más lett volna, mint Torghelle Sándor, akit mélységből indítva rendre remek passzokból hozott helyzetbe a kék-fehérek fazonszabásza, Kanta József. A másik oldalon azonban Polekszics állt a kapuba, aki az NB I-ben legalább olyan nívót képvisel, mint a már említett két MTK-futballista. A Békéscsaba télen szerződtetett hálóőre rendre kifogott a hazaiak támadóin, elhaltak a kezében a szöktetések, szabadrúgások, kisebb és nagyobb ziccerek. A félidő így 0-0-val ért véget, de ez csakis Polekszicsen múlott, akinek játszótársai helyzetet alig-alig tudtak kialakítani.

 

 

A fordulás után állandósult a hazai fölény, de a helyzetek elmaradtak. Helyette sárga lap cunami zúdult a Illovszky-stadionra. A játék képe az Előre malmára hajtotta a vizet, és a vendégek kiválóan tartották az ikszet. A hajrában az MTK tíz főre fogyatkozott, és így végképp eldőlt, hogy a sereghajtó egy ponttal buszozhat haza. A kék-fehérek pedig csak magukat okolhatják, hogy az első félidőben nem döntötték el a találkozót, és az MK után a bajnokságban is kibabráltak velük a vendégek.

 

 

MTK–Békéscsaba 0–0. Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

 

 

 

Edzői értékelések az NB I 22. fordulójából

 

 

Élő közvetítés a Honvéd-Ferencváros mérkőzésről

 

 

A DVTK támadott, a Hali gólokat lőtt

 

 

Tizenegyesek és pontosztozkodás az ezüstrangadón

 

 

A Videoton a legvégén nyerte meg a „testvérháborút”

 

 

A Paks könnyedén lépett át a Vasason

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC