nb1.hu

Thomas Doll elismerősen beszélt a legyőzött Vasasról

Budapest - Simon szerint nemzetközi szintű az FTC.

Mint jeleztük, Böde góljaival verte a Fradi a Vasast. A két vezetőedző értékelt a meccs után. – Gratulálunk a Ferencvárosnak és Thomas Dollnak, aki mióta itt van Magyarországon, nemzetközi szintű keretet hozott össze – mondta Simon Antal, a Vasas vezetőedzője. – Ma egy fiatalabb, rutintalanabb csapattal játszott. A Fradi »gyémánt« alakzatban állt fel, emiatt rengeteg mozgásra voltunk kényszerülve, és a kapu előtt nem voltunk elég pontosak. Végig pariban voltunk, de a második félidőben már nagyobb önbizalommal játszott ellenfelünk, ez érezhető volt. Nyolc húsz éven aluli játékosunk volt, ez meglátszott, de nagy öröm, hogy ők végig nyílt meccset tudtak játszani egy ilyen kiváló csapat ellen.  – A várakozásoknak megfelelően egy nehéz meccset játszottunk – fogalmazott Doll a fradi.hu-nak – Meg szeretném dicsérni az ellenfelet, mert jól elvégezte a feladatát, végig letámadott bennünket. Az első félidőben nem sikerült nyugodtan futballoznunk, nem tudtuk a játékot az ellenfél tizenhatosa elé összpontosítani. Volt pár nagy lehetőségünk, de sajnos akkor még nem találtunk be. A második félidőben sokkal gyorsabban játszottunk, volt pár nagy helyzetünk is. Sokat futottunk, akárcsak az ellenfél, amely talán egy picit elfáradt, így több területünk maradt. A megfelelő pillanatban sikerült gólt szereznünk, és utána nem sokkal később meglőttük a másodikat is. Örülünk, hogy itt lehettünk, a Vasas egy tradicionális klub, jó érzés egy ilyen párharcot megnyerni. Böde Dániel érkezései döntöttek Angyalföldön  Élő közvetítés a Vasas-Ferencváros mérkőzésről

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC