nb1.hu

Supka Attila a győzelem ellenére komoly problémáról beszélt

Paks - Négy hiányzó is nehezíti a Honvéd életét.

A Honvéd a Paks otthonában szerzett nagyon értékes három pontot. A kispestiek győzelmét követően reálisan értékelt Supka Attila, a tréner a problémákra is rávilágított.
 
"Gratulálok a csapatnak ehhez a nagyszerű győzelemhez, megérdemeltük a három pontot. Meg tudtuk valósítani azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk a mérkőzés előtt. Ennek az eredménye lett, hogy már az elején ki tudtunk harcolni egy 11-est, hiszen folyamatosan letámadtunk, nem hagytuk, hogy az ellenfél felszabadítson. Az első félidőben kimondottan jól futballoztunk és sokat birtokoltuk a labdát, viszont a második félidőben a védekező résznél megint elkövettünk olyan hibákat, amikből az előző mérkőzéseken gólokat kaptunk. Szerencsére most ez nem bosszulta meg magát, de még mindig hiányzik néha a koncentráció és hiányzik jó pár ember a csapatból, hiszen van négy olyan játékosunk, akikre hetek óta nem tudunk számítani, Nagy Gerire, Ikenne-Kingre, Lovricra és Baráth Botondra sem, akit két mérkőzésre eltiltottak. Ők négyen bármelyik NB I-es csapatban tudnának játszani. Nagyon bízom benne, hogy közülük valaki a hét folyamán olyan állapotba kerül, hogy tud segíteni nekünk a Fradi ellen, hiszen az a mérkőzés mindenkinek borzasztó fontos" – összegzett Supka.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC