nb1.hu

Sorozatban ötödik sikerére hajt az Újpest Felcsúton

Felcsút – Jarni: az egyik legjobb az Újpest, Vignjevics nehéz meccset vár.

A kiesés ellen menekülő Puskás Akadémia a múlt héten a Vasas elleni sikerével némi levegővételhez jutott, így nyugodtabban várhatja az Újpest elleni a 15. fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzést. A találkozó esélyese így is a lila-fehér gárda, amely sorozatban az ötödik győzelmére hajt Felcsúton a Pancho Arénában.  

A két vezetőedző, Robert Jarni és Nebojsa Vignjevics a felcsúti klub honlapjának nyilatkozott a mérkőzést megelőzően.  

„Feszes most a tempó, a 15. forduló elhalasztása miatt egy hét leforgása alatt három bajnoki meccset játszunk. Nincs sok idő a felkészülésre, de állunk elébe a kihívásnak, a Vasas ellen is lehetett látni, hogy jó erőben vannak most a fiúk. Két teljes napunk volt, ami a regenerációról, felfrissülésről és az Újpest ellen kigondolt elemek gyakorlásáról szólt. Az egyik legjobb csapatnak tartjuk a fővárosi lila-fehéreket. A mezőny három legerősebb csapatába sorolom őket, ráadásul kitűnő formában vannak, szombaton a Haladás 3-0-ás idegenbeli legyőzése, zsinórban a negyedik megnyert bajnokijuk volt, és a Magyar Kupában is helytállnak. Augusztus elején a Szusza Ferenc Stadionban a saját bőrünkön is tapasztalhattuk, mennyire kellemetlen ellenfél az Újpest. Maximálisan tiszteljük őket, de nem rettenünk meg, hiszen az erősebb csapatok ellen mindig jobban megy nekünk a játék. A fiúk készen lesznek arra, hogy kihozzák magukból ismét a maximumot. Nehéz megmondani előre, hogy mi fog történni, természetesen mindent el fogunk követni azért, hogy otthon tartsuk a három pontot.” – mondta Robert Jarni, a PAFC vezetőedzője.

 „A 4. fordulóban a Puskás Akadémia azt a játékot játszotta, amit vártunk tőlük, hiszen behúzódtak a kapu elé, és kivárták azokat a pillanatokat, amikor hibázunk. Nem számítok könnyű menetelésre, de biztos vagyok benne, hogy a fiúk, akárcsak az utóbbi négy mérkőzésen és a Kupában, kedden is mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében. Nem sok időnk lesz a felkészülésre, de úgy gondolom, hogy a csapat beérett, és a keretünkben rengeteg megbízható és tehetséges játékos van, akik mind a három pontért meg fognak harcolni. Célunk a tabella dobogója, a keddi mérkőzés fontos mérföldkő ennek eléréséhez.” – összegzett az Újpest edzője, Nebojsa Vignjevics.  

OTP Bank Liga, 15. forduló Puskás Akadémia – Újpest Felcsút, Pancho Aréna, 18.00 Játékvezető: Andó-Szabó Sándor    

A mérkőzést élőben, online közvetítjük!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC