nb1.hu

Sérülés? Ugyan! – Eppel játékra kész

Budapest – Az elvett gólokért kárpótlást jelentett a győzelem

A „jól értesültek” sérülésről suttogtak a góllövőlistát a Videotont erősítő Marco Scepovic mellett holtversenyben vezető Eppel Mártonnal kapcsolatban, a Budapest Honvéd szurkolói azonban megnyugodhatnak: nincs veszélyben a kispesti csatár szombati játéka. Ezt maga az érintett mondta el portálunknak. „Csupán arról van szó, hogy kicsit megrándult a nyakam és ezért kihagytam egy edzésnapot a héten. Remekül vagyok, szerencsére semmi nem veszélyezteti a hétvégi játékomat” – közölte érdeklődésünkre Eppel.

A Gyirmót elleni bajnokin egy hete két érvénytelenített gólt szerző játékos elmondta, különösen az első, „akcióból” szerzett találat annullálását sajnálja, ám a végül a 95. percben kiharcolt győzelemért járó három pont feledteti a keserűségét. Hozzátette: négy forduló hátravan a bajnokságból, a következő meccseken pedig biztosan lesz még lehetősége a gólszerzésre. „Eszméletlen volt megélni az utolsó perceket és az ünneplést, ez a győzelem pedig rengeteg pluszt kell, hogy adjon a csapatnak. Ahogy láttam a csapattársakat a heti edzéseken, ebből az élményből tudtunk meríteni a folytatásra is. Kevéssel a vége előtt harcban vagyunk a bajnoki címért, így talán értékesebb is egy 1-0-s siker, mintha 2-3 góllal nyertünk volna. Ez csak jobban összekovácsolja a csapatot” – nyilatkozta a 29 bajnoki mérkőzésen 12 gólt elérő Eppel.

NB1.hu

OTP Bank Liga 2016/2017

A 30. fordulóban a Honvéd Mezőkövesdre látogat. Szombaton a helyi, immáron a kiesés szele által „meglegyintett” együttes lesz az ellenfél, amelynek kispadján Tomiszlav Szivicset Radványi Miklós váltotta a napokban. Azt Eppel Márton is tudja, hogy az edzőváltás többnyire feldobja a csapatokat, a kispesti kedvenc viszont reméli, hogy ezúttal nem így lesz. „Négyen eshetnek még ki, közülük három együttessel fogunk játszani a hajrában, így nagyon nehéz meccsre számítok szombaton is. A Mezőkövesd biztosan nagyon motivált lesz az új edző, a tét és a tabellán elfoglalt pozíciója miatt is.”

Ugyanakkor valószínűleg Borsodban is tudják: Eppel és az elsőségre hajtó vendégjátékosok motivációjával aligha lesz gond. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC