nb1.hu

Sérülés miatt igazolhatott középső védőt a Vasas

Budapest - Tavasszal tér vissza a válogatott kerettag jobbhátvéd.

Osváth Attila az U20-as válogatott egyik legkelendőbb játékosa volt. Végül a Vasas ajánlatát fogadta el. A kieső helyen álló angyalföldieknél élvonalbeli teljesítménnyel rukkolt elő, olyannyira, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány már a válogatott keretébe is meghívta. A védő azonban Újpesten megsérült, már a második percben.

 

 

A Vasas honlapja ma azt jelentette, hogy „a térdében keresztszalag-szakadást állapított meg az MRI-vizsgálat, így sajnos jobbhátvédünk jó néhány hónapig harcképtelen lesz. A műtét és az utókezelés miatt játékára az idei hátralévő 6 fordulóban már nem számíthatunk, jó esetben a tavaszi idény közepén térhet vissza a pályára.”

 

 

 

fotó: vasasfc.hu

 

 

Az angyalföldiek tegnap arról is beszámoltak, hogy leigazolták a korábban a PMFC-ben vitézkedő, középső védő Danijel Romicsot. A jelek szerint angyalföldön érezhették, hogy Osváth sokáig nem lesz. Mégpedig azért, mert az U20-as válogatott érkezésével az addigi jobb oldali védő, Grúz Tamás, behúzódott középre, már a bajnokság elején. Most viszont, akár az előző posztjára is visszatérhet. Így előbb-utóbb Romic kezdő lehet. Leigazolásának fontosságát az is bizonyítja, hogy pár hete már tesztelték a Fáy utcában, de akkor nem kapott szerződést.

 

 

Romic szerződtetése azért is jött még jól a piros-kékeknek, mert a klub honlapja arról is hírt adott, hogy „Tomislav Pajovicsnak (középső védő – a szerk.) a hosszú combközelítő izom sérülése ugyan javul, de kedden is még csak futóedzést végzett. Hozzá hasonlóan kisebb húzódással bajlódik Remili Mohamed és Berecz Zsombor is, így nem edzettek együtt társaikkal, a köröket rótták a centerpálya körül.”

 

 

A Vasas tehát többszörösen is bajban van, de az elkeseredett drukkernek érdemes felfigyelniük arra, hogy a vezetés mindent megtesz a minél jobb szereplés elérése érdekében.

 

 

A piros-kékekre alapból brutálisan nehéz feladat vár, hát még így. Mert a Ferencvároshoz látogat a szombaton…

 

 

S. Z.

 

 

DVTK: fegyelmi indítása a Fradi-védő ellen – VIDEÓ

 

 

Tököli egy futsal-meccset kihagy, fizethet a DVTK és az FTC. Ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága

 

 

Magyar Kupa: Békéscsaba-MTK 361 néző!

 

 

A legrégebbi hagyományunk: a forduló válogatottja

 

 

 Először kezdett és egyből a legjobbnak választották Vécsei Bálintot Leccében a szakírók. A középpályás egy magyar válogatott helyi legendájáról is mesélt

 

 

Hatalmas bajban Argentína Brazília és a Kolumbia elleni vb-selejtező előtt? De mi köze ehhez Messinek és Agüerónak? És egyáltalán: hogyan jutnak ki a Gauchók a vébére, ha egyáltalán kijutnak?

 

 

Így kapott szobrot Böde Dániel! VIDEÓ!

 

 

A keddi élő televíziós futballközvetítések

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC