nb1.hu

Rossi szerint bajnokesélyes ellen csatáznak este

Budapest – A Lokit nem téveszti meg a Honvéd szereplése.

Ellentétes előjelekkel készül a más-más célokért harcoló Honvéd és a DVSC a forduló utolsó mérkőzésére. A kispestiek a bennmaradásért, míg a debreceniek a dobogóért és az európai kupaszereplésért hajtanak. Éppen ezért éles, nagy csatára van kilátás, ugyanúgy, mint az utóbbi években eddig bármikor, amikor a két gárda egymás ellen mérkőzött. – Ha a Debrecen nem kezdte volna olyan rosszul a szezont, akkor most harcban lenne a bajnoki címért a Videotonnal és a Ferencvárossal, ugyanis ez a három csapat az, amelyek a legnagyobb erőt képviselik Magyarországon. Nekünk az a nagyon nagy problémánk, hogy a debreceniek célja, hogy az első négy közé kerüljenek, tehát nagyon motiváltan fognak játszani. Minden körülmények között azért kell küzdenünk, hogy pontot, pontokat szerezhessünk nyilatkozta Marco Rossi, a kispestiek trénere.  – Nagyon nehéz találkozóra készülünk. Láttam a Pécs-Honvéd összefoglalóját, veszélyesen játszott a Rossi-csapat és vezetni is tudott, de az utolsó percekben kapott két olyan gólt, amelyekre nem számított senki. Minket nem téveszt meg, hogy a Honvéd hány pontot szerzett tavasszal, vannak veszélyes játékosiak, akikre figyelni kell. Minden mérkőzés nehéz a kispestiek ellen. Természetesen nyerni szeretnénk, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a Bozsik-stadionban – mondta Kondás Elemér, a Loki trénere. OTP Bank Liga, 25. fordulóBudapest Honvéd-DVSCBozsik-stadion, 18.30 (tv: Sport 2)Játékvezető: Vad II István A mérkőzést élőben közvetítjük! 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC