nb1.hu

Riadókészültséget kérhettek a kispesti biztonsági szolgálattól

Köze lehet az elégedetlenkedéshez.

Mint jeleztük, a kispesti szurkolók tegnap megkérdőjelezték a klubvezetőség hitelességét, nemrég pedig megírtuk, mennyit fizetést kapott a Ferencvároshoz távozott Davide Lanzafame Kispesten (egy-két eddigi, vezetői állítást megdöntve így) és azt is, mennyit kaphat majd a zöld-fehéreknél.
 
Az elmúlt hetek eseményei miatt hatalmas a szurkolói elégedetlenség. Ezzel kapcsolatban értesült úgy az nb1.hu több forrásból, hogy azt kérték a kispestiek meccseit biztosító társaságtól, hogy mostantól háromszor annyian legyenek majd ott a mérkőzéseken.
 
Mint ismeretes, George F. Hemingway gyakran céltáblája a szurkolói hozzászólásoknak, bekiabálásoknak, de például a Bozsik VIP-páholyában lévő foteljának is estek már neki…
 
 

null

null

 
Reméljük, még csak hasonlók sem következnek be, mert Hemingway megteszi azt, amire minden kispesti vár, azaz, a játékosok eladásából kapott pénzt visszaforgatja az első csapatba, hiszen a gárdára Európa Liga szereplés vár, a sorozatban meg egész Magyarországot képviseli.
 
És a Marco Rossi távozása óta elindult szakmai zuhanást is illene megállítania!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC