Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Ferencvárosátigazolási hírekBöde DániellégiósokSzerhij Rebrov

Rebrov megerősítette a Bödéről és a légiósokról szóló értesüléseinket

Simon Zoltán - 2019. január 12. szombat 12:53
A sportnapilapnak nyilatkozva.
Már többször jeleztük, hogy távozhatnak a télen olyan légiósok a Ferencvárostól, akik az ősszel kevesebb játéklehetőséghez jutottak. Mint ahogyan arról is többször hírt adtunk már, hogy még mindig nem biztos, hogy Böde Dániel a Ferencvárosban folytatja a pályafutását. 
 
Bödével kapcsolatban az nb1.hu legutóbb két dolgot állított. Az egyik hogy a DAC-nál is szóba került a neve, továbbá azt is jeleztük, hogy Kubatov Gábor elnök sem jelentette ki teljes bizonyossággal, hogy a támadó marad. Sőt, inkább feltételekhez kötötte ezt, de hozzátette, reméli, meg tudnak egyezni.
 
A két témakörről most Szerhij Rebrov vezetőedző nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, a tréner megerősítette honlapunk értesüléseit:
 
„Több olyan légiós is szerepel a keretben, aki ősszel még a padra sem ülhetett le. Kikkel nem számol a tavasszal?
Már akkor is soknak találtam a külföldiek számát, amikor a nyáron átvettem az együttest, de erre a kérdésre nem válaszolhatok. Az összes légiós a klub alkalmazásában áll, senkiről sem szeretném nyilvánosan kijelenti, hogy nem szerepel a terveinkben. Az biztos, hogy ha légióst szerződtetünk, egy másik külföldit el kell küldenünk, de erről a vezetőséggel közösen döntünk, és igyekszünk csapatot találni annak, akire nem számítunk a folytatásban.
 
A Mezőkövesd elleni bajnoki után az első csapat keretétől fegyelmi okok miatt száműzött Böde Dániel a Népligetben kezdte el a felkészülést. Ezek szerint a folytatásban is számít a csatárra?
Miután visszatért, keményen dolgozott az edzéseken, a csapatnak és az egész Ferencvárosnak fontos tagja. A többiekkel egyenértékű játékos, meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Cikk hozzászólások száma: 0

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 26. 22:16

Ezzel a parádés szabadrúgással nyert az U17 - videó

Bámulatos találat volt!
2019. 03. 26. 21:57

Extázis: a 90. percben jött a dráma az U17-esek meccsén!

Nagyon fontos találat, nagyon fontos siker.
2019. 03. 26. 20:17

Érzelmi szálak: így hangol volt csapata ellen Windecker

Nem éppen a legszebben búcsúzott ugyebár.
2019. 03. 26. 19:16

Magyarország-Horvátország: bebizonyítjuk, hogy megérdemelten nyertünk!

Minden lényeges tényezőben jobbak voltunk!
2019. 03. 26. 15:48

A ZTE-nek van egy hatalmas álma

A vezetőedző mondta el, pontosan mi is.
2019. 03. 26. 14:32

Ferenczi István és a 196 kilométer futás

Nem maradt a négy fal között.
2019. 03. 26. 15:51

Kispest: jubilált a legnagyobb király

Fontos mérföldkőhöz érkezett a 31-szeres válogatott.
2019. 03. 26. 15:12

Hatpontos rangadója volt a Kecskemétnek – videó

A lécet is szétlőtték a vendégek.
2019. 03. 26. 18:40

Nikolics elárulta a Vidi nyári átigazolásainak a fő koncepcióját

Bőven előre terveznek a fehérváriak.
2019. 03. 26. 17:05

Király eltiltása: döntött az MLSZ

A kapus sem hagyja annyiban.
2019. 03. 26. 13:04

Fogadják az NB I-be pályázót, de a kapusukat megműtötték

Kikérdezték az állapotáról.
2019. 03. 26. 11:31

Dorog: tesztelték a lövészetet

De nem éles lőszerrel.
2019. 03. 26. 11:30

Deja vu - reakció

Ötgólos meccset értékelt a mester.
2019. 03. 26. 09:30

Nem ér kézzel a kapusuk a labdához - értékelés

Limperger Zsolt elemzett.
2019. 03. 26. 16:08

Elitkör: rúgott gól nélkül búcsúzott az U19 az álmoktól

Esélyünk sem volt.
2019. 03. 26. 15:41

10 év után elhagyni Kispestet – megszólalt a Honvéd válogatottja

Ezért nem kellett a magyar klubnak bejelentenie.
2019. 03. 26. 14:20

Összehasonlította a Fradi szélsője Dollt és Rebrovot

120 év kötelez.
2019. 03. 26. 13:15

Szerződést kötöttek Dárdaiék a legfiatalabb játékosukkal

Hivatalos bejelentés.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC55
2MOL Vidi FC47
3DVSC40
4Újpest FC40
5Budapest Honvéd39
6Mezőkövesd Zsóry FC32
7MTK Budapest31
8Paksi FC31
9Puskás Akadémia FC30
10DVTK27
11Kisvárda Master Good25
12Szombathelyi Haladás16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!