nb1.hu

Rebrov fizetése akkor lenne nyugat-európai, ha…

A Fradi operatív igazgatója szólalt meg!

 

A Sport TV közleménye:

 

"Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója Sport TV Heti helyzet című műsorának vendége volt, ahol beszélt arról, miért kapott türelmet Thomas Doll, és tisztázta, Szerhij Rebrov fizetése akkor lesz a nyugat-európai szinten, ha BL-csoportkörbe jut a Fradival. A Ferencváros labdarúgócsapata a közelmúltban váltott vezetőedzőt, Thomas Doll közel öt év után távozott, a helyére Szerhij Rebrovot nevezték ki. „Az én elnökömet (Kubatov Gábor – a szerk.), Orosz Palit, így hármunkat három éve nyíltan és burkoltan a hátunk mögött mindenki lehülyéz, hogy miét nem rúgtuk ki Thomas Dollt.

Nyertünk egy történelmi bajnokságot 21 ponttal, ami a magyar bajnokságban még nem fordult elő. Nekünk ezt kell megnyerni, mi itt indulunk, nem tudom megnyerni a spanyolt. Nyertünk három kupát zsinórban, igaz a nemzetközi szinten nem sikerült, de hozzáteszem, bár a Videotonnak most sikerült, és szurkolunk is neki, azért ritkán szokott sikerülni magyar csapatoknak. Volt egy rosszabb év, és azt mondta az elnök, hogy „miért rúgjam ki, hiszen egyszer már összerakta, hátha összerakja még egyszer?”. Nem sikerült. Van ilyen” – nyilatkozta Thomas Dollal kapcsolatban Nyíri Zoltán a Sport TV Heti helyzet című műsorában.

Szabó Bence, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó úgy reagált erre, hogy a probléma az volt, hogy csak a bajnokság volt fókuszban. Szerinte egy Fradi edzője ne mondja azt a nemzetközi kupában szembejövő ellenfélről, hogy ettől ki lehet kapni, majd a kiesés után, hogy hétvégén bajnokink lesz, ott nyerni fogunk. Nyíri erre azt reagálta, hogy „Jogos, egyetértettünk, ezért történt a váltás.”

A Ferencvárosnál tehát fontos cél a sikeres nemzetközi kupaszereplés, és ha ez sikerül az új edzőnek, az a fizetésén is meg fog látszani, erről is beszélt a klubvezető a Heti helyzetben: „Kimondva, kimondatlanul az az új edző feladata és célja. Nem belemenve, de olvastam a sajtóban őrült összegeket, annak az 1/3-a, 1/5-e, 1/10-e sem (a fizetése – a szerk.), de ténykérdés, hogy ha mondjuk a Fradi Bajnokok Ligája csoportkört játszik, ő akkor keres olyan minőségű pénzt, mintha mondjuk Nyugat-Európában vállalna munkát, most olyan minőségű pénzt keres, mint Magyarországon egy edző.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC