nb1.hu

Rajtol az NB I, itt a mai program!

Magyarország - A bajnoki címvédőt fogadja a listavezető.

Szombaton a huszadik fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga 2017–2018-as idénye. Szinte minden csapatnak változott a kerete a téli átigazolási időszakban, gyűjtötte össze az mlsz.hu.
 
VIDEOTON FC–VASAS FC
(Felcsút, Pancho Aréna, 17.00)
 
A székesfehérváriak legnagyobb fogása Huszti Szabolcs megszerzése lehet, a korábbi 51-szeres válogatott támadó 2005 tavaszán játszott legutóbb a magyar élvonalban, azóta francia, német, orosz és kínai klub tagja is volt. Fontos erősítés lehet Marko Scsepovics testvére, Sztefan, aki ősszel több mint ezer percet játszott a Sporting Gijónban, a spanyol második vonalban. Visszatért a Vidihez Tomas Tujvel kapus, kollégája, Horváth Tamás ellenben elment Mezőkövesdre. Macedóniából szerződtette a klub a 24 éves, ötszörös macedón válogatott középpályást, Boban Nikolovot. Távozott Fejes András, Horváth Tamás, valamint az első tavaszi ellenfélhez, a Vasashoz szerződő Barczi Dávid, míg Ezekiel Hentyt és Szabó Bencét kölcsönadta a klubt. A fehérváriak négy héten keresztül Spanyolországban készültek, edzőmeccseiken a legnagyobb siker az FK Krasznodar és a kínai Tiencsin Teda legyőzése volt. A Vasas itthon készült, magyar klubok ellen játszott formába hozó mérkőzéseket. Elsősorban Ádám Martin gólképessége volt feltűnő, de az új szerzemények közül Barczi is jó benyomást keltett. Érkezett még Egerszegi Tamás Lengyelországból, Csiki Norbert Gyirmótról, Laczkó Zsolt pedig a Honvédtól, ahol kölcsönben játszott. A távozók közül Kulcsár Tamás 16 meccsen is játszott ősszel.
 
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Mezőkövesd, 17.00)
 
A mezőkövesdiektől távozó három játékos, Tomás Tujvel, Marek Střeštík és Lazar Veszelinovics összesen 48 bajnokit játszott ősszel. Visszatért ellenben Horváth Tamás, de még ennél is nagyobb igazolás lehet, hogy Bognár István is újra a kövesdiek játékosa lett. (Mindketten a 2013–2014-es idényben szerepeltek az élvonalban a Mezőkövesd színeiben.) A borsodiakhoz igazolt Tarczy Pál, Oláh Bálint, valamint négy külföldi játékos, a szerb Sztefan Drazsics, a horvát Matija Katanec, a szlovák Patrik Misák és a kameruni Fabrice Onana. A törökországi Belekben is készülő Mezőkövesd mindössze két előkészületi mérkőzését veszítette el, ellenben legyőzte a Csornomorec Odesszát, a Pirin Blagoevgradot és a Sahtar U21-es csapatát is. A Puskás Akadémia Spanyolországban készült, ahol legyőzte a Dinamo Kijevet is. Ez a legjobb téli eredménye. Pintér Attila együttese kölcsönvette Ezekiel Hentyt a Videoton FC-től, a nigériai csatáron kívül két szlovén (Klinar és Trajkovski), valamint egy uruguayi (Vega Martínez) labdarúgó érkezett.
 
DEBRECENI VSC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
(Debrecen, 17.00)
 
Alig változott a Loki kerete, Novota János, a korábbi szlovák válogatott kapus visszavonult, Szilvási Péter elment Gyirmótra. Mind a ketten egy bajnokin játszottak ősszel az OTP Bank Ligában. Izraelből érkezett egy szlovák kapus, Tomás Košický. Herczeg András csapata tíz napot Törökországban töltött, felemás eredményekkel végződő előkészületi meccseket vívva. A legjobban a Karpati Lviv (4-1) ellen ment a csapatnak. A balmazújvárosiak leszerződtették Rudolf Gergelyt, aki korábbi klubja ellen térhet vissza az NB I-be. Ugyancsak Nyíregyházáról érkezett Harsányi Zoltán és Kónya Márk. Az újonc bővítette grúz kontingensét a gólerős középpályás, Lasa Sindagoridze megvételével. Horváth Ferenc csapata javuló formát mutatott az előkészületi mérkőzéseken, s ellentétben a DVSC-vel, megnyerte a hét közben a Magyar Kupa-mérkőzését is.
 
PAKSI FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Paks, 17.00)
 
A paksiak is jártak a törökországi Belekben, ahol döntetlent játszottak az egykor szebb napokat látott dán Vejle BK-val és egy élvonalbeli szlovák klubbal, s legyőzték az ukrán Vorszkla Poltavát. Ugyanakkor kikaptak a donyecki Olimpiktől. A keret keveset változott, Fejes András (Videoton FC) és Simon András (Gyirmót) azonban erősítés lehet. A Diósgyőri VTK a korábbi debreceni Dusan Brkovicsot szerezte meg Lettországból, érkezett még egy koszovói (Florent Hasani), és egy ukrán (Szerhij Sesztakov) futballista, mindketten jó teljesítményt nyújtottak a felkészülés során. A távozók közül Nono játszotta ősszel a legnagyobb szerepet, 17 meccsen szerepelt. A csapat viszonylag kevés felkészülési meccset játszott, Törökországban kikapott a Rubon Kazanytól, s döntetlent játszott a kazah Akpobéval.
 
ÚJPEST FC–SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS FC
(Szusza Ferenc Stadion, 17.00)
 
A lila-fehérek szűk két hetet Törökországban, Belekben töltöttek. Az edzőmérkőzéseken aligha az eredmény lehetett a legfontosabb szempont – egyet sem nyertek meg. Itthon aztán legyűrték egy-egy góllal a Gyirmótot és a Balassagyarmatot. A Haladás is Belekben készült, néhány napon át éppen akkor, amikor az Újpest. A vasi zöld-fehérek mérlege sokkal jobb, a téli felkészülési időszakban veretlenek maradtak, a nyolc meccsből hatot megnyertek. Fura módon a legértékesebb siker az egyik döntetlen, a szlovén NK Maribor elleni 1-1 volt. Ami a keretek változását illeti, a Megyeri útra két légiós, a bosnyák Dženan Bureković és a nigériai Vincent Onovo érkezett, utóbbi Finnországból, a HJK-ból. Eladta a klub Kovács Zoltánt Zalaegerszegre és kölcsönadta Viktor Angelovot Macedóniába. Nem tagja már a keretnek a Svédországba visszatért Anton Salétros sem. A Haladásnál cseh vagy szlovák anyanyelvű játékosok érkeztek, Kristián Kolcák a katah Aktobétól, Michael Rabušic pedig Jihlavából. Végleg megvette a klub a korábban kölcsönben szereplő Karol Mészárost. Devecseri Szilárd, Jánvári Gábor, Tóth Benjámin, valamint a kölcsönadott Tóth Dávid és Winkler András távozott, Leandro Martínez visszavonult.
 
FERENCVÁROS–BP. HONVÉD
(Groupama Aréna, 19.30)
 
A listavezető zöld-fehérek kölcsönvették Lengyelországból Nagy Dominikot, s megtartották minden külföldi hír ellenére Joseph Paintsilt. Leszerződtette a klub a szerb Dejan Georgijevicset. Az ősszel mellőzött Bognár István Mezőkövesdre igazolt. Thomas Doll együttese kiemelkedően szerepelt az előkészületi mérkőzéseken, mindössze egy vereséget szenvedett, a talán legerősebb ellenféltől, a HNK Rijekától. Különösen értékes a Lokomotiv Moszkva elleni 2-1-es győzelem. A Honvéd edzőt váltott a téli időszakban, Supka Attila vette át a csapatot. A felkészülés során a magyar ellenfeleket (a Balmazújváros kivételével) legyőzte a kispesti legénység, a külföldiek közül, akikkel a törökországi edzőtáborozás alatt játszott, ellenben csak a Dinamo Bresztet verte meg. A játékoskeret Heffler Tiborral, a pöstyéni Tomáš Košúttal, és a kosaras termetű, spliti Tonći Kukočcsal bővült. Bobál Gergely, Csábi Mihály, Akeem Latifu, Villám Balázs és a kölcsönben a Honvédban szerepelt Laczkó Zsolt távozott.

 

Pedroso tudja a Honvéd legyőzésének kulcsát – NB1.hu

Budapest – A Ferencváros hátvédje szerint remek heten vannak túl.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC