nb1.hu

Radó duplája

Szerbeket vertek meg.

Íme, a Puskás Akadémia beszámolója:
 
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Puskás Akadémia FC–FK Proleter 2–1 (0–0)
Gól: Radó A. (70., 80.), ill. Miroszavljev (90.)
PAFC: Danilovics – Szolnoki, Hegedűs J., Poór, Bokros – Márkvárt, Vega – Kiss T., Knezevic, Latifi – U. Diallo.
Csereként pályára lépett: Osváth, Heris, Spandler, Trajkovski, Szakály P., Radó A.
 
"Jól kezdte csapatunk az összecsapást, az első harminc percben három lehetőség is adódott a mieink előtt. Először Josip Knezevic indításából Kiss Tamás lőtt a kapu mellé, aztán Latifi remek passzát követően a horvát támadó középpályás durrantott fölé, aki kisvártatva szabadrúgásból is veszélyeztetett. A félidő vége felé kapusunknak, Braniszlav Danilovicsnak is akadt dolga, de mindkét alkalommal magabiztosan oldotta meg feladatát.
 
A második játékrész első felét kemény csata és Puskás-fölény jellemezte, aztán a 70. percben Radó András lépett ki Liridon Latifi labdájával remek ütemben, egy arcátlan csellel elfektette a szerbek kapusát, majd a hálóba passzolt. Tíz perccel később az is bebizonyosodott, hogy ha tízesünk az előszezonban betalál, egynél nem áll meg: akárcsak a Komárno ellen, most is megduplázta góljainak számát, mégpedig Kiss Tamás passzából. Az utolsó minutumban Miroszavljev révén jött az újvidéki szépségtapasz, de összességében teljesen megérdemelten nyertünk 2–1-re."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC