nb1.hu

Profi szerződést kapott az egykori kedvenc fia

Budapest - A 16 éves játékos két évvel megelőzte apját.

A 16 éves Pisont Patrik hároméves profi szerződést írt alá a Honvéddal – számolt be róla a klub honlapja.

 

„Pisont István a legnagyobb király!" A kilencvenes évek elején a Honvéd-szurkolók rendszeresen skandálták a fenti rigmust. Az évek elteltével sem lankadt a szeretett, hiszen nem is olyan régen Pisont István végezte el a kezdőrúgást egy mérkőzés előtt, a szurkolók pedig úgy ünnepelték, mint régen.

 

fotó: honvedfc.hu

 

A Pisont név 20 évvel később újra felbukkant Kispesten. Pisont Patrik pedig nem más, mint a legnagyobb király fia. A két Pisont a Bozsik Stadionban összeállt egy fotóra, aminek az adta az apropóját, hogy a 16 éves Patrik hároméves profi szerződést írt alá a Honvéddal. Patrik egyébként megelőzte édesapját, hiszen két évvel korábban kapott szerződést, mint az egykori kispesti kedvenc.   

 

 

Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen

 

 

 

Honlapunk szerkesztője edzőmeccs után jött rá, hogy „Fred Astaire” adta meg a végső lökést ahhoz, hogy édesapa legyen!

 

 

 

Felkészülés: négy NB I-es csapat lép pályára pénteken

 

 

 

Nemzetközi futballprogram, bajnokik és FA Kupa

 

 

 

A pénteki élő televíziós futballközvetítések

 

 

 

Baloghnak vagy Kleinheislernek lesz nehezebb dolga?

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC