nb1.hu

Pintér Attila szerint irányítottak, a kövedsiek cáfolják

Mezőkövesd - A gól nélküli meccset máshogy látják a csapatok.

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Puskás Akadémia 0-0-t játszott a Mezőkövesd otthonában.
 
A találkozót a két fél teljesen máshogy látja.
 
Tóth László (Mezőkövesd) értékelése:
Nagyon nehéz indulatmentesen nyilatkozni. Látszik, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés. Én úgy érzem, hogy Attila és az őt segítők megfelelő taktikát választottak. A Felcsút igazán nem is nagyon tudott helyzetet kialakítani, csak a mi eladott labdáinkból, de nem játszottak rosszul. Hozzá kell tenni, ez már nem az a kövesd, ami ősszel volt. A három pontot megérdemelte volna a csapat.
 
Pintér Attila (Puskás Akadémia) értékelése:
Az első félidőben mindkét csapat részéről voltak tapogatások. Tudtuk, hogy szűken próbálnak meg védekezni és ismertük a hazaiak játékát. Végig irányítottuk a játékot az első félidőben, mindenki tette a dolgát. A játékosok mindent megtettek a három pont megszerzéséért, de úgy gondolom Mezőkövesden sok csapat meg fog szenvedni még a tavasz folyamán.
 

Ezúttal csak 7 légióssal állt ki a Puskás – most sem nyert – NB1.hu

Ezúttal csak 7 légióssal állt ki a Puskás – most sem nyert

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC