nb1.hu

Ő volt az egyetlen vendégszurkoló a Honvéd-PAFC meccsen

Budapest – Egyedül 2819 Puskás-fanatikus ellen…

Valamivel több, mint három évvel ezelőtt kellett arról hírt adnunk, hogy egy vendégszurkoló volt jelen a Bozsik-stadion vendégszektorában. Akkor a Pápát kísérte el Kispestre egy magányos drukker (aki előtt tette miatt kalapot emeltünk, mert nem őt kell cikizni emiatt, hiszen ő ott volt a kedvencekért szorítani), tegnap este a Puskás Akadémia élhetett át hasonlót.  Emberünk (aki tudja ki volt, jelezze az info@nb1.hu címen) nagyon lelkes volt, legalábbis abból a szempontból, hogy legalább nyolc zászlót kifeszített a kerítésre. A kezdés előtti pillanatokban egyébként külön köszöntötte is őt a kispesti hangosbemondó.  A dolog érdekessége, hogy a felcsúti fanatikus nagyjából 20 méterre szurkolt attól a helytől, ahol Puskás Ferenc felnőtt. A hivatalos adatok szerint a hazai gárdának 2819-en szorítottak a helyszínen, akik nem feledkeztek el a Száguldó Őrnagy emlékének az ápolásáról… S. Z.  

Magyar-román: mit kér az MLSZ a szurkolóktól, mennyi román ultra vett már jegyet?

 

A Vidi vagy a Loki mászik ki a gödörből?

 

Gyurcsó: újabb kérő!

 

Doll minősítette azt a döntést, hogy Böde és Hajnal nem válogatottak

 

A vasárnapi élő televíziós futballközvetítések

 

NB I: edzői értékelések a szombati meccsekről

 

Böde csattanós választ adott a szövetségi kapitánynak

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC