nb1.hu

Novothny csodacsere volt, pontokat vesztett a Fradi

Budapest – Az FTC kétszer vezetett, a DVTK kétszer egyenlített.

Jól kezdte a Böde Dániellel felálló Ferencváros a DVTK elleni mérkőzést a Groupama Arénában. A sérülése óta először a kezdőben helyet kapó válogatott támadó büntetőt harcolt ki csapatának, míg a Fradi másik válogatott futballistája, Gera Zoltán értékesítette is azt.

 

 

 

 

fotó: dvtk.eu

 

Ezek után megpróbálta türelmesen terelgetni a labdát a hazai együttes, hogy akár egy második góllal már ideje korán eldöntse a találkozót. Terve azonban nem jött be, hiszen a borsodiak egy gyönyörű átlövéssel egalizáltak, Bognár István pedig fogadhatta társai gratulációit. A folytatásban a Diósgyőr szép kontrákkal próbált zavart kelteni Dibusz kapuja előtt, míg az FTC szokásos pozíciós játékával akart áthatolni aktuális ellenfelének védelmén. A kivitelezésekben itt is, ott is rendre hiba csúszott így a szünetig már nem született újabb gól.

 

A fordulás után minden maradt a régiben, a DVTK kontrázott, a Fradi próbált türelmesen építkezni. Ennek a játéknak a nézők lettek a vesztesei, mert kissé unalmassá vált a találkozó. A Ferencváros a hajrára próbált felpörögni, de saját stílusból csak nagy nehezen tudott kimászni. A végjátékban azonban úgy tűnt, győztes gólt szerez a Fradi, azonban a vendégeknek még volt válasza a csereként beállt Novothny Soma révén, aki első labdaérintéséből gólt szerzett.

 

A Diósgyőr, amiért jött, amit eltervezett, bevált, és összességében megérdemelte az egy pontot. A Groupama Arénából pedig döntetlennel távozni becsületes teljesítmény.

 

 

 

FTC–DVTK 2–2 (1–1). Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

 

 

NB I: a Fradi mentette meg a 23. fordulót – nézőszámok

 

 

Szkenneresek az ultrák mellett: „A Tábor nélkül nincs Fradi”

 

 

Edzői értékelések az NB I 23. fordulójából

 

 

A Vidi majdnem belealudt a Hali elleni meccsbe

 

 

Az MTK-nak két helyzet elég volt az Újpest elleni győzelemhez

 

 

Kilenc emberrel szerzett pontot a Honvéd a Vasas ellen

 

 

Őrült első 24 perc, a Loki hatgólos meccsen verte a PAFC-ot

 

 

Paksi sikerével kapaszkodik tovább a Békéscsaba

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC