nb1.hu

Női U17: góltalan visszavágó az északírek ellen

Budapest - Az összetartás remekül szolgálta a felkészülést.

Az Eb-selejtező elitkörre készülő női U17-es válogatottunk e heti második felkészülési mérkőzésén 0-0-ás döntetlent játszott az északírek ellen – adta hírül az mlsz.hu

 

 

A Schumi Dorottya vezette magyar csapat kedden magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott az északírek elleni felkészülési meccsen, így remek hangulatban készülődött a csütörtöki visszavágóra. Annyiban hasonló volt a két találkozó, hogy mindkettő során a magyar válogatott irányított, viszont amíg kedden jóval több helyzetünk adódott az ellenfél kapuja előtt, addig ezúttal kevesebbszer értünk oda az északírek kapuja elé, és a kínálkozó lehetőségekkel sem sikerült élnünk. A vendégek támadójátékát viszont ezúttal is jól semlegesítettük, az északírek sem tudtak komolyabb helyzetekig eljutni, 0-0-ás döntetlennel ért véget a találkozó.

 

 

fotó: mlsz.hu

 

 

– Igyekeztünk lehetőséget adni a keret minden tagjának, ezért több változtatás is volt a keddi meccshez képest a kezdőcsapatban – mondta az mlsz.hu-nak Schumi Dorottya a mérkőzés után. – Labdabirtoklásban hasonló volt a fölényünk, mint az első mérkőzésen, de ezúttal kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani, kissé erőtlenek voltunk az ellenfél kapuja előtt. Az egész hetes összetartás remekül szolgálta a felkészülésünket, a játékosok pozitívan álltak a munkához, és az együtt töltött néhány nap összerázta a társaságot, amiben nagy szerepe volt a keddi győztes meccsnek. Még több mint egy hónap hátra van a tétmérkőzéseinkig, ezért mindenkinek megvan az esélye a kezdőcsapatba kerülésre, senkinek sincs bérelt helye a csapatban.

 

 

Magyarország-Észak-Írország 0-0

 

Magyarország: Barti Luca – Csigi Eszter, Bálint Kata, Pilán Tímea, Fél Patrícia – Kiss Stella, Vári Viktória (Fél Alexandra, 69.), Zágonyi Barbara, Mikes Vivien (Bátorfi Boglárka, 60.) – Anda Letícia (Kovács Laura, 41.), Vachter Fanni

 

 

Vége az átigazolási időszaknak, jöhetnek a meccsek!

 

 

Thomas Doll elmondta mikor térhet vissza Böde Dániel

 

 

NB I: Kassai Viktorvezeti a forduló rangadóját

 

 

Bakteriális fertőzés miatt marad el az NB I-es meccs

 

 

Bursaspor: csökkentenék Dzsudzsák Balázs fizetését

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC