nb1.hu

Nikolics így bókolt az újságíróknak

Székesfehérvár - A Vidi trénere elismerően beszélt a Balmazról.

A Balmazújváros szombaton ismét kellemetlen pillanatokat okozott a Videotonnak, ám ezúttal a bajnoki címre törő székesfehérváriak két vállra fektették a hajdúságiakat. 
 
"Először is jó estét kívánok minden újságírónak, aki itt van. Úgy látom, csak a legjobbak maradtak ebben az időben, önöket biztosan megjegyzem (mondta vezetőedzőnk mosolyogva arra utalva, hogy a télies időjárás a sajtómunkatársak számát kicsit megtizedelte a nap végére – szerk.). Köszönöm természetesen a szurkolóknak, hogy ilyen körülmények között is a helyszínen szurkoltak nekünk, a csapatnak pedig gratulálok a győzelemhez. Pontosan ilyen nehéz küzdelemre számítottunk. A Balmazújváros nagyon szervezetten, tíz emberrel a labda vonala mögött védekezett, a játékosok közel voltak egymáshoz, kompakt együttesről van szó, nehéz volt ellenük játszani. Nagyon kevés szabad területet hagytak a pályán, az eső pedig megnehezítette a labda kontrollálását ezen a kevés üres zónában. Ezért is számoltunk azzal, hogy egy szöglet, vagy egy szabadrúgás dönthet – csapatkapitányunk, Juhász Roland pedig szállította is a három pontot. Örülök, hogy három győzelemmel kezdtük az évet, ugyanígy kell folytatnunk a válogatott szünet után. Az őszi Vidi lehet, hogy elveszített volna egy ilyen meccset, vagy csak egy pontot szerez, de most úgy is sikerült nyernünk, hogy nem sikerült látványos focit bemutatnunk. Ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot, nagyon fontos, hogy a hasonló meccseken is miénk legyen a három pont" – értékelte a meccset Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője.

Válogatott játékosának szólt be Bódog Tamás – NB1.hu

A DVTK edzője azért dicsérte is Ugrai Rolandot.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC