nb1.hu

Németh Márió fizikálisan még nem érte utol magát

Szombathely –  Nem foglalkozik a játékosmegfigyelőkkel.

A vasiak házi gólkirálya, a hat találatos Németh Márió tavasszal eddig – sérülések miatt – nem tudta megismételni remek őszi teljesítményét. Németh a Honvéd ellen végigjátszotta a meccset, a Vasas ellen 72 percet töltött a pályán, a Diósgyőr és a Videoton ellen hiányzott, az Újpest ellen a 82. percben állt be.

 

Múlt szombaton az MTK ellen 75 percet futballozott a 20 esztendős támadó.

 

– Jól kezdtük a meccset, jó időben szereztük meg a vezetést – mondta Németh Márió a Haladás honlapjának. – A MTK abban az értelemben szerencsés volt, hogy nagyon hamar kiegyenlített. Az első félidőben akadtak lehetőségeink, ám a támadózónában az utolsó passzok nem sikerültek. Sajnos a szünet után már nem nagyon voltak helyzeteink. Hogy miért kaptunk ki? Több hibát is elkövettünk, stabilabbnak kellett volna lennünk és nem koncentráltunk eléggé. Ha az egész csapatot nézem, azt kell mondjam, nem voltunk a topon. Noha az MTK-ból hiányzott Kanta József és Torghelle Sándor, nálunk is akadtak meghatározó játékosok, akik nem léphettek pályára. Halmosi Péterre, Bosnjak Predragra és Thomas Wilsre gondolok elsősorban. Előbbi kettő kiesésével meggyengült a bal oldalunk, igaz Ugrai Roland nagyon szép gólt szerzett, de attól még Cucu és Pedro hiányzott.

 

fotó: vaol.hu/haladás

 

– Ami a saját teljesítményemet illeti, akadtak jó periódusaim, de messze vagyok még régi önmagamtól. Az utóbbi három hétben sérülések miatt talán kétszer-háromszor tudtam csak edzeni. Először a jobb combhajlító-izmom sérült meg, a Diósgyőr ellen nem is játszhattam. Majd a meccs után kedden már tréningezhettem, akkor meg a térdem sérült meg – szerencsére nem volt komoly, megnyúltak a térdszalagjaim. Szóval fizikálisan még nem értem utol magam, az MTK ellen el is fáradtam. De azon vagyok, hogy mihamarabb a régi legyek.

 

Németh Márió kapcsán svájci csapat érdeklődéséréről lehetett olvasni.

 

– Én is hallottam a hírt, hogy érkeznek megfigyelők valamelyik Haladás-meccsre, de ennél konkrétabbat nem tudok.

 

A debreceni Takács Tamásnak jó emlékei vannak a Fradiról

 

Dani Alves bohócot csinált magából, lejáratta a Barcelonát

 

Bernd Storck kihirdette a válogatott keretét

 

MK: tartalékosak lesznek a csabaiak Újpesten

 

NB II: láttam, hogy kinn áll a kapus – a kövesdi a félpályás gólról

 

A visszatérő! Nem Leonardi DiCaprio, hanem a Videoton kapusa

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC