nb1.hu

Nem hagyja annyiban a Haladás Király eltiltását

Több meccset kénytelen kihagyni az ikon.

Nagy vihart kavart, amikor a válogatott szünet előtti utolsó bajnoki fordulóban, a Ferencváros-Haladás találkozón a játékvezető, Karakó Ferenc kiállította Király Gábort, a szombathelyiek kapusát. Azóta az is kiderült, három meccset kell kihagynia.
 
A hálóőr az első találatot követően rohant oda reklamálni a sporttárshoz, mivel szerinte les miatt érvényteleníteni kellett volna. Karakó Ferenc  jelentésében azt írta, sértő kifejezést használt rá a játékos, ezért kellett idő előtt zuhanyozni mennie. Király több fórumon is kijelentette, semmi ilyen nem történt, azt hangoztatta többször, lesen állt Gorriarán a szituációnál, amivel zavarta, és jelezte, erről akár az asszisztens véleményét is kikérhetné Karakó. 

 
A mérkőzés után a találatot is sokat elemezték, és Szabó Zsolt FIFA-játékvezető is elismerte, Királynak igaza volt: szabálytalan volt a hazaiak vezető találata.
 
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága kedden tárgyalta Király ügyét és a kapust három bajnoki meccsre tiltotta el a jelentésben említett sértő kifejezés miatt, az eltiltás hosszából ítélve nyomdafestéket nem tűrő lehetett.
 
Miután a hivatalos értesítés megérkezett a klubhoz is, a Haladás weboldalán Tóth Miklós ügyvezető igazgató jelezte, nem hagyják annyiban az esetet, meghallgatást kérnek, ahol Király is elmondhatja véleményét. 
 
Egyébként a Haladás már korábban is jelezte, hogy lépéseket kíván tenni az ügyben. A játékvezető mikrofonos fejhallgatója által rögzített felvételt akarták kikérni.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC