NB2 logó
NB3 logó
OTP Bank LigaÚjpest FCMTK BudapestVideoton FCHaladás

Négy NB I-es csapat albérletbe költözését hagyta jóvá az MLSZ

Simon Zoltán - 2016. július 14. csütörtök 15:55
Budapest – A DVTK is hamarosan hasonló sorsra juthat.

A stadionfejlesztési programnak köszönhetően a profi klubok többsége rövid időn belül új, vagy felújított stadionban fogadhatja ellenfeleit. A jelenlegi, átmeneti idényben azonban még több csapat is albérletben játssza hazai mérkőzéseit, vagy azok egy részét - jelezte az MLSZ.

 

Az első fordulókban négy csapat fogadja albérletben aktuális ellenfelét, a Videoton FC a felcsúti Pancho Arénában, az MTK Budapest Dunaújvárosban, a Haladás Sopronban, az Újpest FC pedig a Vasas Fáy utcai pályáján, az Illovszky Rudolf Stadionban játssza hazai mérkőzéseit.

 

A DVTK az első fordulókban még Diósgyőrben szerepel majd, de mihelyst elkezdődik a jelenlegi létesítmény bontása, a csapat átköltözik a megyei rivális stadionjába, Mezőkövesdre. A Vasas sem végig a Fáy utcában rendezi meg hazai összecsapásait az idény során, a Szusza Ferenc Stadion felújítását követően megkezdődik az Illovszky-stadion rekonstrukciója, ennek megkezdésekor átmenetileg az angyalföldiek is elköltöznek otthonról.

 

A paksi stadion átépítése nem érinti a csapat szereplését, a Tolna megyei alakulat a hamarosan kezdődő munkálatok alatt is a Fehérvári úti létesítményben játssza hazai összecsapásait. A pálya gyepszőnyegét már kicserélték, vagyis jó minőségű, fűtött pályán kezdi meg szereplését Csertői Aurél együttese. A Budapest Honvéd pályája, a Bozsik-stadion is átépítés előtt áll, de az idénykezdetet ez a projekt nem érinti, a kispestieknek az őszi szezon során nem kell ideiglenes otthont keresniük.

 

Gyirmóton és Mezőkövesden már az előző idényben elkészült a stadion felújítása, így a két újonc kiváló körülmények között játszhatja le hazai mérkőzéseit.

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 06. 24. 22:21

Hadat üzentek a svédek a rasszizmusnak szír szülőktől származó játékosuk miatt - videó

Az egész válogatott beszólt.
2018. 06. 24. 21:53

Kolumbiai ízelítőt adott valódi tudásából - videó

Kiesett a csoport egyik nagy favoritja.
2018. 06. 24. 19:58

Végleg megvették az MTK játékosát

Kellett a szenegáli a bolgároknak.
2018. 06. 24. 18:55

Japán és Szenegál találkozása után mindegyik csoportmeccs parádés lehet

Remek meccset játszottak.
2018. 06. 24. 20:58

Korábbi magyar válogatottat igazolt az újonc, aki bajnok is volt

És persze kupagyőztes is.
2018. 06. 24. 19:31

Bogdán Ádámmal készül a Honvéd volt kapusa

Ráadásul a válogatott főhadiszállásán.
2018. 06. 24. 20:46

Eldőlt Csank János sorsa

És több játékosáé is.
2018. 06. 24. 19:37

Lufikkal köszöntötték a Vasast a legendájáról elnevezett sportközpont átadásán - kép

A gálameccset 8-2-re nyerték meg az angyalföldiek.
2018. 06. 24. 18:30

A hős: eltörte két bordáját, légmellet kapott, de visszatér a vb-re

Elsősorban továbbjutás esetén lenne szükség a játékára.
2018. 06. 24. 17:49

Összefejelt a kapussal, kórházba vitték a csatárt

Ráadásul már tovább sem juthatnak a vb-n.
2018. 06. 24. 17:20

Újabb két angol csapattal hozták hírbe Cristiano Ronaldót

A kérdés csak az, hogyan fizetnék ki a vételárát?
2018. 06. 24. 15:54

Edzőmeccsek lesznek az angol-belga csoportban az utolsó fordulóban – videó

Volt hét gól, de a többi?
2018. 06. 24. 17:41

A francia válogatott stílusa a lesz a minta az újoncnál

A Reggeli Start vendége volt a sportigazgató.
2018. 06. 24. 17:29

Az NB I-be feljutottól igazoltak

Ráadásul két játékost is.
2018. 06. 24. 18:22

Feljutottak az élvonalba

Újabb csapatukra lehetnek büszkék a lilák.
2018. 06. 24. 13:33

Komoly változás lesz Makón, távozik a mester

Makó - Új szelek fújnak a csapatnál.
2018. 06. 24. 15:30

Megszólaltak a németek a svédek elleni balhéról - videó

Oroszország - Hivatalos közleményt adtak ki.
2018. 06. 24. 15:06

Érdekes átigazolások, csodás felépülések, költői kérdések a Vasas kiesésével kapcsolatban

„Már megint hazudik és baromságokat ír az nb1.hu!”
2018. 06. 24. 13:37

Vb: ekkora büntetést kaphatnak a szerbeket provokáló svájciak

Oroszország - Nagy bajban Svájc.
2018. 06. 24. 12:33

Megint gusztustalankodott egyet Joachim Löw - videó

Oroszország - Ezúttal is fura cselekedetével hívta fel magára a figyelmet.
2018. 06. 24. 12:00

Meglepő helyekről bombázzák ajánlatokkal Ronaldót

Európa - Tovább tart a portugál klasszis körül a huzavona.
2018. 06. 24. 10:48

Honvéd: szinte biztos, hogy Eppel távozik!

Budapest - Külföldön folytatja a gólvágó.
2018. 06. 24. 09:31

Elfogytak a jelzők Sallói Dánielre - videó

Amerika - Elképesztő formában a magyar futballista.
2018. 06. 24. 09:06

Nagyon peches körülmények között veszített a Vidi - videó

Ausztria - A bajnok készül a bajnokságra és a BL-re.
2018. 06. 24. 08:57

Elképesztő botránnyal zárult a svéd-német meccs - videó

Oroszország - Forrtak az indulatok a lefújás után.
2018. 06. 24. 07:53

Capello szétalázta Neymart, elmondta, mit kell tennie Argentínának

Oroszország - Ronaldo és Messi sem maradt ki.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC68
2Ferencvárosi TC66
3Újpest FC49
4Budapest Honvéd47
5DVSC44
6Puskás Akadémia FC43
7Paksi FC42
8Swietelski Haladás38
9Mezőkövesd Zsóry FC37
10DVTK36
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő36
12Vasas FC34
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!