nb1.hu

NB I: Ma folytatódik az öldöklő harc a bennmaradásért

Magyarország – Bajban lévő csapatok minden szinten.

A címvédő DVSC-Teva pénteki, kecskeméti győzelmével rajtolt, ma pedig újabb öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 23. fordulója. A Ferencváros és az Újpest rangadója (vasárnap, 16.30, Duna World – élő, online szöveges tudósítás az nb1.hu-n), valamint a Videoton–Haladás meccs ugyan holnapra maradnak, de így is akadnak izgalmasnak ígérkező párosítások. Szinte valamennyi csapat számára nagy a tét: a bennmaradás vagy a dobogó, a stabilitás az edző személye vagy a klub anyagi háttere körüli bizonytalanság közepette.

 

 

A második hely megtartásáért küzdő, a Fradi mellett a Lokitól is üldözött MTK például a bennmaradásért küzdő, és a rendkívül szoros hátsó régióban jelenleg utolsó Dunaújváros vendége lesz. A szintúgy az NB I-es tagság megőrzéséért kaparó, csak két ponttal „beljebb lévő” Honvéd az idén még nyeretlen Diósgyőrt fogadja – s míg a kispestiek a legutóbbi körben, Szombathelyen feltámadtak Húsvét vasárnap, addig a borsodiaknál Szivics Tomiszláv nyári távozásának híre kiszámíthatatlan hatással lehet a csapatra.

 

A Honvédhoz hasonlóan 18 pontos gárdák közül a Pécsre a szezon (egyik) meglepetéscsapata, az ötödik helyezett Paks vár; a Lombard csoport zűrje miatt is bajban lévő Pápa pedig ki ellen szerezhetne újabb ponto(ka)t, mint az idei öt bajnokiján csak két pontot „gyűjtött” felcsúti PAFC ellen? A késő délutáni tévés meccsen a másik, gazdaságilag megrogyott klub, a Győri ETO csapata – amelynek erejéből idén még csak döntetlenekre futotta az ETO Parkban – a Nyíregyháza Spartacust fogadja.

 

 

A 23. forduló szombati programja

 

14.00: Dunaújváros-PASE–MTK Budapest (tv: Duna)
16.00: Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK (tv: Sport 1)
18.30: Paksi FC–PMFC-Matias
18.30: Lombard Pápa Termál FC–PAFC
18.30: Győri ETO–Nyíregyháza Spartacus (tv: Sport 1)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC