nb1.hu

MTK: László Csaba váltja Garami Józsefet a kispadon

Budapest – A magyar edző belga segítőt hívott az MTK-hoz.

László Csaba válthatja a nyáron az MTK kispadján Garami József szakmai igazgatót – az nso.hu értesülését most Belgiumban is megerősítették, a kék-fehérekhez László kérésére erőnléti edzőnek érkező Steven Vanharen nyilatkozott voetbalbelgie.be-nek.

 

 

„Az MTK a Ferencváros és az Újpest mellett a meghatározó klubok közé tartozik Magyarországon. Ebben a szezonban a harmadik helyen végez, és indulhat az Európa-ligában. A következő idényben szeretnénk harcba szállni valamelyik címért, ez pedig nagyon izgalmas kihívás. Az én feladatom lesz, hogy megfelelő fizikai állapotban tartsuk a játékosokat, illetve az edzők oktatásában is részt veszek, hogy megfelelő módszerekkel el tudjuk kerülni a sérüléseket, és elő tudjuk segíteni a játékosok optimális fejlődését” – fogalmazott a jövőbeni budapesti munkájáról Vanharen.

 

A cikk tényként közli, hogy László Csaba veszi át a munkát a nyártól az MTK-nál, míg erőnléti trénernek hívta Magyarországra az MTK-hoz a korábban az Újpest FC alkalmazásában álló Steven Vanharent.

 

MTK: hamarosan véget érnek a bontási munkálatok.

 

Az OTP Bank Liga állása itt érhető el!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC