nb1.hu

Miriuta László: remélem, valaki megmenti a klubot

Győr – Benczés Miklós szerint partiban voltak az ETO-val.

Mint arról beszámoltunk, a Győr Priskin Tamás góljával nyert a Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 25. fordulójában. A találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.

 

Benczés Miklós (PAFC): – Az első félidőben nem futballoztunk jól, de a második játékrésszel elégedett lehetek. Számtalan lehetőségünk volt ekkor, de az ETO rúgott gólt egy kontra végén. Amit előre elterveztünk az a Győr fegyvere volt, ezért is váltottunk taktikát. Úgy cseréltünk a középpályára, hogy „játszós” legyen. Ma a kapus túl járt a támadóink eszén. Fiatal csapattal partiban voltunk a nagyon jó erőkből álló Győrrel, így összességében elégedett lehetek.

 

 

Miriuta László (Győr): – Nagyon jó érzés, hogy a szurkolók a nevemet skandálják, hogy nem felejtettek el. Egyedül a Fradi ellen a második félidőben játszottunk rosszul, a többi meccsen nem, de a szerencse hiányzott, most mellénk állt, így jött a siker is. Ez a győzelem és a becsület, amit tudunk adni a drukkereinknek. Szenzációsak a szurkolók, köszönöm nekik és a csapatnak is. Remélem, valaki megmenti a klubot.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC