nb1.hu

Megszűnnek a vasárnapi mérkőzések az NB I-ben?

Budapest - Az ellenkezőjéről a DVSC és az FTC gondoskodhat.

A héten induló M4 sportcsatorna három mérkőzést közvetít majd élőben, másik hármat pedig felvételről fog sugározni. Azonban előfordulhat, hogy ez a szám csökkenni fog.     "A tervek szerint vasárnap csak addig lesznek mérkőzések, amíg magyar klubcsapat érdekelt az Európa-ligában, amelynek összecsapásait csütörtökönként rendezik – mondta az M4 főszerkesztője, Vobeczky Zoltán a Nemzeti Sport Online-nak. – Más esetben az NB I mérkőzései csak szombaton lesznek, és minimum kettőt közvetítünk közülük." Mint ismert, a nyitó fordulóban három mérkőzést ad élőben a csatorna, köztük a vasárnapi Haladás–Ferencváros találkozót. Úgy néz ki azonban, hogy csak addig lesz vasárnapi mérkőzés az NB I-ben, amíg lesz csapatunk az El-ben.   Tavasszal robbant a bomba, miszerint a Magyar Labdarúgó Szövetség szeretné, ha a televízió minél kevesebb NB I-es mérkőzést sugározna, ugyanis a nézőszám drasztikus csökkenését azzal magyarázta, hogy túl sok meccset látható a képernyőn. A szövetség azt az álláspontot képviseli, hogy hosszabb távon a stadionba kilátogató szurkolók létszámára is hatással lehet a televíziós közvetítések menetrendje.  Olvastad már? A BATE lehet megint a magyar bajnok ellenfele a BL-benMiért lesz értelme újra néhány magyar meccsnek?Bunda: Újabb vádemelésekSuljic örült a Fradi EL-botlásánakDoll és Gera is értékeltFTC-Zeljeznicar 0-1 Részletes tudósítás a linkre kattintva olvashatóCsak az M4 Sport közvetíthet meccseket. Megvannak az első forduló tévés meccseiEL: nem tudott nyerni a Loki az első meccsenEL: Kondás szerint nyerhettek volna

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC