nb1.hu

Megdőlt a sztereotípia: magyar lett a Honvéd

Budapest – Csak magyar a kezdőben, kilencen a saját nevelésűek.

Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője, a Paks elleni mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kivételt tett. A talján szakember ugyanis a nyilvánosság előtt nem igazán szokta értékelni egyénileg a játékosai teljesítményét, de újságírói kérdés miatt, ezúttal kivételt tett.

 

 

– Kamber hihetetlenül jó futballista, hatalmas sportember és nagyszerű ember is egyben. Alázatos profi, aki példaképe a fiataloknak, aki megmutatja nekik, mi kell a labdarúgóvá váláshoz. Most belső védőt játszott, de persze, hogy hiányzott középről is, Kamberből igazából minimum három kellene, hogy minden csapatrészbe tehessek egyet. Meg kell jegyeznem, Hidi Patrik is hasonló kvalitásokkal rendelkezik – mondta Rossi.

 

 

 

 

A trénert azért kérdezték, mert Kamber ezúttal kezdőként játszott középső védőt (az Újpest és a Békéscsaba ellen a mérkőzés közben lépett hátra az említett posztra), annak ellenére, hogy eredetileg védekező középpályás. Nem mellékesen a kispestiek házi góllövőlistáját is ő vezeti.

 

 

És, hogy miért fontos ez? Azért, mert a Honvédot mindenki elkönyvelte a légiósok csapatának, pedig a kispestiek mindig betartják az MLSZ által javasoltakat, amelyek a fiatalok szerepeltetését illeti. A Paks ellen például így álltak fel: Kemenes – Botka, Kamber, Bobál, Baráth – Nagy G., Hidi, Gazdag – Holender, Vernes, Prosszer.

 

 

A listából kitűnik, hogy ezúttal külföldi játékos nélkül kezdett a Honvéd (Kamber nemrég kapta meg a magyar állampolgárságát, Holender még korábban), kilenc saját nevelésű futballistával, a meccs végére a támogatott fiatalkorúak száma háromra emelkedett, mert Bobál és Gazda mellé Csábi is be lett cserélve. 

 

 

S. Z.

 

 

NB I: ezt várják a főszereplők a 18. fordulótól

 

 

NB I, 18. forduló: élő közvetítések és esélylatolgatások

 

 

Lech: háromból két magyar sérült

 

 

Brazil tv stáb járt Király Gábornál. A brazilok tudják, hogy a legjobbak voltunk

 

 

Szereti a Honvédot, ezért is hosszabbított a védő

 

 

Huszti gólöröme a szerencsétlenek között! Arjen Robbenék társaságában a magyar! – VIDEÓ

 

 

Románia: Magyarellenes rigmusok, félbeszakadt a meccs! Honfitársunk is játszott a botrányos mérkőzésen. – VIDEÓ

 

 

Már az olasz élvonalban is figyelik a Loki tehetségét

 

 

Gólösszefoglaló a keddi és a szerdai NB I-es meccsekről! VIDEÓK!

 

 

A pénteki élő televíziós futballközvetítések

 

 

Jogosulatlanul játszott-e a Loki csatára? 

 

 

Tartozás miatt maradt áram nélkül a debreceni akadémia

 

LEGO-s verzióban is megnézhető Németh csodagólja – VIDEÓ Szerintünk, zseniális!

 

 

Hogyan osztunk el 600 jegyet 1150 szurkoló között?

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC