nb1.hu

Lesz mit visszaforgatni a Honvédba: ennyiért adhatták el Eppelt!

Lanzafame lassan maga tárgyalhat a sorsáról.

Az nb1.hu kispesti forrásokból úgy értesült, a Honvéd megállapodott a Kajrat Almatival Eppel Márton átigazolásáról. 
 
Nagyon várják a kispesti drukkerek, hogy a volt gólkirályért kapott pénzt (és majd persze azokat az összegeket is, amiket esetleges, további eladások után utalnak a Bozsikba) George F. Hemingway tulajdonos visszaforgassa úgy a csapatba, hogy megfelelő, minőségi játékosokkal pótolja a távozókat (ez a Honvéd és a magyar labdarúgás érdeke is lenne, hiszen a kispestiek indulnak az Európa Ligában), nem csak ingyen megszerezhető, szerződés nélküli futballistákkal.
 

null

null

Az nb1.hu úgy tudja, Eppel 550 ezer euróért cserébe szerződik Kazahsztánba.
 

null

null

Davide Lanzafame sorsa még nem dőlt el, érte az FTC és a Videoton versenyez. Az olasz eladása azért is fontos lehet Hemingwaynek, mert Lanzafame téltől – ha addig marad – már maga tárgyalhat a sorsáról, bármelyik klubbal előszerződést köthet, és utána hiába állapodna meg mondjuk Hemingway egy másik gárdával, Lanzafame dönthetné kizárólag el, hová igazol.
 
Mert az előszerződés rangsorolna elsősorban, ha a támadó ragaszkodik hozzá, a tulajdonos semmit nem tehet.
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC