nb1.hu

Legrégebbi hagyományunk: a 31. forduló válogatottja

Magyarország – Tizenegy futballistát "jelöltünk "a játéknap legjobb játékosának.

Honlapunk hűséges és rendszeres látogatói biztosan emlékeznek még rá, hogy a kétezres évek eleje óta mindegyik NB I-es játéknap után összeállítottuk a forduló válogatottját. Most is így tettünk. Kivételesen azonban kezdőcsapatnyi esélyest „jelöltünk” a 31. forduló legjobb játékosa kategóriájába, mert a válogatottba bekerültek mindannyian kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, nem lehetett eldönteni teljes biztonsággal, melyikük lehetett a legjobb.

 

A forduló kapusa: Hermány Bence (Vasas)

Az egy dolog, hogy 1-1-nél a Vasas kihagyott egy tizenegyest, de ha a kapusa nem véd úgy Békéscsabán, ahogyan azt megtette, akkor most még nagyobb bajban lennének az angyalföldiek. Nagyon jó meccsen, kiemelkedően élvonalbeli átlagot hozott Hermány.

 

A forduló vesztese: Koman Vladimir (DVTK), Laczkó Zsolt (Békéscsaba) és Christian Müller (Vasas), Vernes Richárd (Honvéd)

 

Koman: A DVTK csapatkapitányának nem elég, hogy a csapata hazai pályán kikapott a Budapest Honvédtól, a harminchatszoros válogatott játékost már a 13. perben le kellett cserélni a sérülése miatt.

 

Müller: A Vasas játékosa nemrég 40 méterről lőtt gólt Király Gábornak, most tizenegyesből rontott a Békéscsaba ellen úgy, hogy rögtön a hazai találat után próbálkozhatott. Sorsdöntő pillanat volt tehát. Akár nagyon sokba is kerülhet az angyalföldieknek, hogy a légiósuk nagyjából 1 centit tévesztett.

 

 

Laczkó: Hihetetlen öngóllal segítette vezetéshez a Vasast a kiesési rangadón. Pedig a mezőnyben jól játszott, de erre majd nagyon kevesen fognak emlékezni.

 

Vernes: Ismét kezdő volt, ami azért volt fontos, mert legutóbb Diósgyőrben nagyot hibázott. Sokkal jobban játszott, mint akkor, erre eltörte a kezét.

 

A forduló kimaradt ziccere: Busai Attila

Nagy Dominik remek labdát kapott Lenadrótól, és a Vidi kapujának torkába érkező Busai Attilának nem lett volna nehéz dolga bepofozni a játékszert, de három méterről sikerült 3 méterrel fölé lőni azt. A támadó és az FTC baját tetézte, hogy egy percre rá a Videoton megszerezte a vezetést, ami végül három pontot ért a székesfehérváriaknak. 

 

 

A forduló válogatottja

Hermány (Vasas) – Jovanovic (DVSC), Vaskó (Békéscsaba), Juhász (Videoton), Stopira (Videoton) – Kamber (Honvéd) – Windecker (Újpest), Zsótér (Puskás Akadémia), Hahn (Paks), Halmosi (Haladás) – Takács (DVSC)

 

Hermány – Mint feljebb írtuk, elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Vasasnak még van esélye a bennmaradásra.

 

Jovanovic: Hozzáállását, munkabírását, alázatát már többször is dicsértük, most remek mozdulattal még szép gólt is szerzett. Továbbra is azt gondoljuk, hogy a Loki egyik legjobbja.

Vaskó: Előző héten a forduló legjobb játékosának lett megválasztva, azóta is bombaformában (válogatott?) teljesít. Ismét gólt szerzett, mely ezúttal pontot ért az életéért küzdő csapatának.

Juhász: Magabiztos pontja volt a székesfehérvári együttesnek. Szokásához híven a pontrúgásoknál rendre veszélyt teremtett az ellenfél kapuja előtt, de szerda este inkább a védőmunkája volt kifogástalan.

Stopira: A Vidi bal oldalán megállíthatatlan, sok fejfájást okozva a Fradinak. Teljesítményét pedig fontos találattal koronázta meg.

 

Kamber: Ismét középpályást játszott, ismét gólt szerzett. Ezúttal is bizonyította, hogy a kispestiek legfontosabb kulcsembere.

 

Windecker József: Az Újpest középpályása remekül kezdte a tavaszi szezont, többször is bekerült az nb1.hu válogatottjában. Az utóbbi hetekben kicsit visszaesett a teljesítménye, de a Paks ellen ismét a kezdőben kapott helyett és a lila-fehérek egyik legjobbja volt, ráadásul a 91. percben megszerezte első újpesti gólját, amivel pontot mentett csapatának.

Zsótér Donát: A Puskás Akadémia középpályása aktívan futballozott az MTK ellen, ráadásul szépségdíjad gólt lőtt félfordulatból. Találata három pontot ért a felcsúti gárdának és a bennmaradás szempontjából is kulcsfontosságú lehet.

 

 

Hahn János: A paksi támadó gyönyörű gólt lőtt az Újpest ellen. Végig aktívan futballozott, igazolta Csertői Aurél döntését, aki a kezdőbe jelölte. A fiatal játékos örömét egyedül az árnyékolhatja be, hogy a találata nem ért három pontot.

Halmosi: Mint írtuk, ezúttal is ifjonti lelkesedéssel harcolta végig a mérkőzést. Nem csak a bal oldalon tűnt fel, elől és hátul is remekelt. Lőtt kapufát, gólt szerzett, régi fényében tündökölt.

 

Takács: Erőszakos, harcos, veszélyes és határozott volt. Ismét gólt szerzett, ezúttal is a Loki egyik legjobbja volt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC