nb1.hu

Lanzafame végleg fradista lett

A fiatal Loki ismét jelzett.

FTC-DVSC 2-2
 
Élvezetes, harcos, sokáig emlékezetes meccset játszott egymással a Ferencváros és a Debrecen. A vendégek nem tűntek ijedtnek, amit bizonyít, lendületes támadásokkal próbálkoztak, megérdemelten szerezték meg a vezetést.
 
Sőt, úgy tűnt, akár tényleg megnyerhetik a mérkőzést, mert Heister butasága miatt emberelőnybe is kerültek. Fordulás után azonban még elszántabb lett a Ferencváros, és Lanzafame révén sikerült is egyenlíteniük a hazaiaknak.
 
A felek nem nyugodtak bele, hogy 1-1 legyen a végeredmény, remek támadás végén a fiatal Loki ismét megszerezte a vezetést. Ám a végéig nem tudták kihúzni a hajdúságiak, mert Lanzafame ismét egalizált.
 
Az olaszt a véghajrára lecserélte Szerhij Rebrov. A talján eleinte csóválta a fejét, majd lesprintelt a pályáról. Ez annyit tesz, szeretett volna még segíteni a csapatának, győzni akart, mint minden fradista, de természetesen alárendelte magát a vezetőedzői akaratnak.
 
A Fradihoz két ponttal közelebb settenkedett a Diósgyőrt verő Honvéd, a Loki stabil középcsapat.
 
A forduló góljainak története, videók, összeállítások és a tabella a linkre kattintva érhető el!
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC