nb1.hu

Kuttor szerint van jövője a csapatának

Mezőkövesd - Sorozatban harmadik felkészülési mérkőzésükön nyertek.

A mai nap folyamán a Mezőkövesd küzdelmes, hajtós meccsen verte ukrán élvonalbeli ellenfelét, ezzel sorozatban harmadik edzőmérkőzésükön is győztesen hagyta el a pályát.
 
Mezőkövesd Zsóry FC – FK Stal 2-1 (1-0)
1. Félidő: Dombó – Farkas, Hudák, Katanec, Vadnai – Oláh, Iszlai, Mlinar – Koszta, Novák, Bognár
2. Félidő: Horváth – Lázár, Pillár, Fótyik, Szalai – Onana, Tóth, Alex – Baracskai, Dao, Cseri
G: Novák (40.), Cseri (61.) illetve Mysyk (71.)
 
Kuttor Attila, vezetőedző így értékelt a klub honlapjának:
 
"Örülök, hogy újra sikerélmény érte a játékosokat, amiért keményen meg is dolgoztak ma – nyilatkozta Kuttor Attila. Jó erőkből álló, kemény, harcos csapatot győztünk le, akik rengeteget futottak, felvállaltak a párharcokat és véresen komolyan vették ezt a meccset. Büszke vagyok a játékosaimra, akik kiváló csapatot alkotnak, és akik újra megmutatták, hogy van jövője ennek a társaságnak. Jó úton járunk, keményen dolgozunk. Tudom és látom, hogy olyan kompakt, saját stílussal rendelkező csapatot alkotunk, amely ellen minden ellenfelünknek nehéz dolga lesz a jövőben. Holnap délelőtt újabb mérkőzés vár ránk az orosz Chayka ellen, remélem hasonló lesz a folytatás."
 

Ennyiért lehet bemenni a Fradi szombati edzőmeccsére – NB1.hu

Budapest – A horvát bajnokság középcsapata érkezik a Népligetbe.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC