nb1.hu

Kovács Zoltánt Borsos Vilmos is követte a Videotonba

Székesfehérvár – Az Újpest korábbi kapusának fia meghívót kapott.

Mivel tisztában volt azzal, mennyire nehéz egy kapus élete, kézzel lábbal ragaszkodott ahhoz, hogy mezőnyjátékos legyen a fia. Pár év után azonban be kellett látnia, hogy a vér nem válik vízzé, és akárcsak édesapja, ifjabb Borsos Vilmos is gólvonal előtt érzi igazán elemében magát.

Ezek után nem volt mit tennie, minden héten három-négy alkalommal különedzést tartott a fiának a lila-fehérek egykori hálóőre. Ma már örül ennek, és büszke a 17 éves kapuspalántára, aki jelenleg a Vidoton igazolt labdarúgója, és meghívták az U 17-es válogatott összetartására.

–  Mivel korábban jobbhátvédet játszott, a lábjátéka is nagyon erős, ami a kortársaival szemben előnyt jelenthet számára – magyarázta lapunknak Balogh Tamás, a székesfehérváriak játékosmegfigyelője.

MK: Megfordítja a Honvéd a Fradi elleni párharcot? – NB1.hu
 
Idősebb Borsos Vilmos eközben úgy véli, ez ugyanakkor hátrány is, az ifjú Borsos ugyanis csak néhány éve véd, ellentétben néhány vele egyidős kapussal.  Szerinte a fiának nem volt annyi ideje elsajátítani azokat az alapokat, amelyeket mások gyermekkoruktól kezdve tanulnak.

 

„Szerencsére a kitartását és a szorgalmát az édesanyjától örökölte, így volt lehetőségünk bepótolni a lemaradást. Mikor megnyerték az országos iskolai strandfoci bajnokságot, kapusként szerepelt. Láttam, hogy mennyire jól véd, és ezek után nem tudtam neki megtiltani, hogy a kapuba álljon. Tudtam, hogy van lemaradása, de ezek után folyamatosan rágta az agyam, hogy különedzéseket tartsak neki, amire hetente akár három vagy négy alkalommal is sort kerítettünk.

Rengeteget fejlődött ez idő alatt, és úgy vélem, minden fiatal számára példa lehet az alázat és a szorgalom. Eredményt ugyanis csak így lehet elérni. Büszke vagyok rá, hogy az ország egyik legjobb csapatához került, de én is és ő is tisztában vagyunk azzal, hogy még rengeteg munak van előtte – nyilatkozta a Nyíregyházi Spartacus mostani kapusedzője.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC