nb1.hu

Kondás Elemér bízik benne, hogy visszatérhet az NB I-be

Debrecen – A Loki korábbi edzője már megkezdte a munkát.

 

Nyártól a Kisvárda csapatát irányítja majd Kondás Elemér. A DVSC korábbi vezetőedzője tavaly nyáron állt fel a felnőtt csapat kispadjáról, jelenleg a Loki U16-os gárdája mellett dolgozik, a jövő azonban nagyobb feladatokat tartogat számára.

 

– Egy hete dolgozom a Loki U16-os csapatánál. Hosszú volt a szünet, nagyon hamar kipihentem magam. Onnantól kezdve jártam mérkőzésekre – kezdte Kondás Elemér, akit július végén menesztett posztjáról a DVSC vezetősége. – Össze is hoztak sok csapattal, mert éppen megjelentem egy meccsen.

 

DAC – Slovan előtt: 18 tonnás monstrum a futballhuligánok ellen – fotó!

Kondás Elemér 2011 és 2016 között volt a DVSC vezetőedzője.

 

– Kicsit törvényszerű, hogy ha sokáig együtt dolgozik valaki a másikkal, akkor elfáradhat a közös munka. Bár Sir Alex Ferguson könyvét olvasva már tudom, hogy megvan a titka, hiszen folyamatosan cserélődtek a játékosok a Manchester Unitednél, így ez ott nem fordulhatott elő.

 

A DVSC korábbi vezetőedzője nyártól a Kisvárda Master Good kispadjára fog leülni.

 

– Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója keresett meg. Régóta ismerjük egymást, együtt végeztük a Pro-licences tanfolyamot. Elmondta, hogy rengeteg dolga van a klubnál, ezért szüksége lenne egy vezetőedzőre nyártól. Nagyon jó csapatnak tartom a Kisvárdát, nem véletlenül van ott az NB II-es bajnokság élmezőnyében.

 

Dzsudzsák királyi kényelemben tengeti mindennapjait – FOTÓK

Kondás Elemér csak nyártól veszi át a csapat irányítását, de a munkában már most is aktívan részt vesz.

 

– Már elkezdtük a közös munkát, a kollégákkal folyamatosan egyeztetünk. Beszélünk a frissítésekről és arról, hogy miben kell fejlődnie a csapatnak. Sok függ attól, hogy nyártól melyik osztályban fog futballozni a csapat, hiszen más-más előírások vonatkoznak az NB I-es klubokra, és a másodosztályúakra is. Az NB II-ben nem lehetnek külföldiek, ráadásul meg van határozva a fiatalok száma és az életkora is. Az NB I-ben ajánlások vannak a külföldiek és a fiatalokkal kapcsolatban is. Nagyon bízunk benne, hogy a csapat az élmezőnyben fog végezni, és akár fel is kerülhet az NB I-be.

DIGI Sport, Reggeli Start – Kondás Elemér

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC