nb1.hu

Kondás: az elmúlt évek bizonyítják, jó a Szutjeszka

Debrecen – Otthoni jó eredménnyel utazna a Loki Niksicsbe.

Mint arról beszámoltunk, az FK Szutjeszka lesz a DVSC-TEVA ellenfele az Európa-liga első selejtezőkörében.

 

A niksicsi alakulat az elmúlt három szezonban kétszer nyerte meg hazája bajnokságát, legutóbb is csak három ponttal szorult a második helyre a Rudar mögött. Az is eldőlt, hogy az első találkozót július 2-án rendezik a Nagyerdei Stadionban, a visszavágóra 9-én kerül sor Niksicsben.

 

(fotó:nb1.hu)

 

„A sorsolás így alakult, nem érdemes azzal foglalkozni, hogy kaphattunk-e volna könnyebb vagy nehezebb ellenfelet – mondta honlapunknak Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője a klub honalpjának. – Néhány információt már tudunk a montenegróiakról. Az biztos, jó csapat, az elmúlt három évben produkált eredményeik is ezt igazolják, hiszen nem sok hiányzott ahhoz, hogy most nyáron zsinórban a harmadik bajnoki címüket hódítsák el. Azon leszünk, hogy még inkább feltérképezzük ellenfelünket, és a lehető legjobban felkészüljünk belőlük, hiszen a továbbjutás a célunk. Tudom, hogy a következő fordulóban a lett FC Skonto és az ír Saint Patrick győztesével mérkőznénk meg, ezzel azonban még semmiképpen sem akarunk foglalkozni. Mint mindig, most is csak a soron következő feladatra koncentrálunk, az pedig a jövő hét csütörtökön Debrecenben rendezendő Szutjeszka elleni meccs lesz. Olyan eredményt kell elérnünk, hogy jó eséllyel várhassuk a visszavágót.

 

EL: a Debrecen Skonto Riga (lett)–St. Patrick's Athletic (ír) nyertese ellen játszhat a továbbjutása esetén.

 

BL: feröeri vagy walesi ellenfél vár a Vidire.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC