NB2 logó
NB3 logó
Diogo VianadebrecenlokiDVSCátigazolás

Loki: 2.2 millió eurót ér az új szerzemény

Gottmann József - 2017. január 26. csütörtök 15:05
Debrecen – Megerősítették az eddigi feltételezéseket. FRISSÜLT!

13.26: A CSZKA Szófia hivatalos honlapján tette közzé, hogy elfogadta a Debrecen ajánlatát a portugál Diogo Vianáért, ám a magyar klub szerint még nem hivatalos az átigazolás.

 

A szélső megfordult a Sporting és a Porto ificsapataiban, de tagja volt a Porto felnőtt keretének is. Pályafutása további részében kisebb portugál, illetve holland csapatokban szerepelt. 2015-ben igazolt Bulgáriába, ahol először a Liteksz Lovecs, majd a CSZKA Szófia játékosa lett.

 

 

15.02: A DVSC cégvezetője az m4sport.hu érdeklődésére megerősítette a portugál szélső szerződtetésének hírét. Róka Géza elmondta, szóban megállapodtak a játékossal és a bolgár klubbal, most már csak az adminisztráció rendbetétele és az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálat van hátra. "Jogi értelemben még nincs hatályban az ügylet, de a megállapodás már megszületett" - nyilatkozta a cégvezető, aki hozzátette, hogy nem kölcsönvételről, hanem végleges átigazolásról van szó.

 

Diogo Viana a CSZKA-val jelenleg a spanyolországi edzőtáborban tartózkodik, ahonnan a napokban érkezik majd Debrecenbe. A 26 éves portugál szélső a Sporting Lisszabonnál nevelkedett, majd az FC Portóhoz került, később kölcsönben más portugál csapatoknál futballozott. Volt a bolgár Litex Lovecs, legutóbb pedig a CSZKA Szófia légiósa, az idényben 18 bajnoki meccsen öt gólig jutott.

 

A szerződés anyagi részletei egyelőre nem ismertek, a transfermarkt szerint a játékos jelenlegi értéke 2,2 millió euró.

Cikk hozzászólások száma: 12

LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Álmok és vágyak
KERINGER ZSOLT
„Saját nevelés előnyben?”
TABELLA
1Budapest Honvéd FC53
2Videoton FC53
3Vasas FC47
4Ferencvárosi TC45
5Swietelsky Haladás42
6Újpest FC39
7Paksi FC38
8Mezőkövesd Zsóry FC35
9MTK Budapest FC35
10Diósgyőri VTK34
11DVSC-TEVA34
12Gyirmót FC Győr20
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!