nb1.hu

Komoly célkitűzésről beszélt a Puskás Akadémia támadója

Felcsút – Nem készül gólörömre volt csapata ellen.

Több szempontból is pikáns lesz a Puskás Akadémia–Mezőkövesd mérkőzés az OTP Bank Liga 9. fordulójában, hiszen Pintér Attila és Monár Gábor is ellenfélként néz szembe korábbi csapatával.

 

„Három évet eltöltöttem ott, nagyon szép emlékek kötnek oda. Ott lettem NB I-es játékos, úgyhogy nem lesz könnyű, de meg fogom oldani. Már a Puskás színeiben futballozom, úgyhogy mindent meg fogok tenni, hogy nyerjünk” – nyilatkozta a szélső az M4 Sportnak.
 

Molnár Gábor tavaly robbant be a magyar futballba. A szélső agilitásával, gólérzékenységével és a pályán mutatott meg nem alkuvásával rögtön belopta magát a mezőkövesdi szurkolók szívébe. A nyáron azonban követte korábbi mesterét, Pintér Attilát, és áttette székhelyét Felcsútra. „Nagyon jól érzem magam, nagyon jó társaság van itt. Sok a fiatal játékos, azt gondolom, hogy most kezdünk összeállni. Sok új játékos volt, az elején idő kellett, hogy összeszokjunk és megismerjük egymást.”
 

A futballisták általában nem szoktak örülni a korábbi csapatuk ellen szerzett góljuknak, nincs ez másként a remek szélső esetében sem, ám van, amit sokkal fontosabbnak tart ennél. „Nem biztos, hogy örülni fogok, de annak igen, ha nyerünk a gólommal. Ez egy ilyen mérkőzés lesz: ha gólt lövök, gólt lövök, ha nem, akkor nem. Bízom abban, hogy sikerül begyűjtenünk a három pontot.”

A Puskás Akadémia nem akármilyen célokkal vágott neki az idei szezonnak. „Minden játékos arról álmodik, hogy az első háromban végezzen. Azt gondolom, hogy van erre esélyünk, nagyon jó társaság van itt, nagyon jó csapat, nagyon jó edző, úgyhogy mindent megteszünk érte.”

Tagadja a Benfica magyarja, hogy Neymarhoz hasonlította magát – NB1.hu

Tagadja a Benfica magyarja, hogy Neymarhoz hasonlította magát

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC